Valaki felmászott a Szabadság hídra és éppen onnan szemléli Budapestet
De lehet, hogy nem nézelődni ment. Bárhogy is, a tűzoltók az átkelőt lezárták.
De lehet, hogy nem nézelődni ment. Bárhogy is, a tűzoltók az átkelőt lezárták.

Az Országos Közös Akarat és az Egységes Diákfront által szervezett demonstráción néhány száz ember vett részt.

A NASA a potenciálisan veszélyes kategóriába sorolta a Szabadság hídnál kétszer nagyobb objektumot.

A kérdés csak az, a város ura vajon eléri-e a célját, és megbukik-e a regnáló magyar kormány.

1896. október 4-én adták át a forgalomnak a Ferenc József hidat, avagy ‒ mai nevén ‒ a Szabadság hidat.

Urbanisztika – Indokolatlanul nagy forgalom keres utat a belvároson keresztül.

Csütörtök éjjel teljes lezárás mellett mossa a Szabadság hidat a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.
A júliusi hétvégéken idén is a gyalogosoké a Szabadság híd – emlékeztetett szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A négy júliusi hétvégén lezárják a járműforgalom elől a Szabadság hidat, így az a gyalogosoké lesz július 6-7-én, 13-14-én, 20-21-én és 27-28-án – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes csütörtökön Budapesten.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Deák Dániel politikai elemző három szempont alapján hirdetett végeredményt.

Már a Tisza ukrán fejlesztőivel tárgyal.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.

Fiatalokból áll az új digitális polgári kör.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

A TikTokon és Instagramon számos videó terjed, amelyben a fiatalok egyértelműen elutasítják a sorkatonaságot.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

A párt programalkotásért felelős vezetője elszólta magát.

A Soroksár edzője szóvá tette, hogy játékosai hatalmasat hibáztak a Budafok második góljánál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.