Parragh László megállítaná a szakoktatók elvándorlását
Akár harminc százalékkal is emelhetik a szakképzésben dolgozó szakoktatók bérét, ha a kormány elfogadja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát.
Akár harminc százalékkal is emelhetik a szakképzésben dolgozó szakoktatók bérét, ha a kormány elfogadja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara javaslatát.
Ha a döntéshozók rábólintanak, a jövőben beszámíthatnák az OKJ-s képzések idejébe a korábban szerzett szakmai tapasztalatot, így hamarabb végezhetnek az érintettek.
Az ősbűnt a legtöbb ágazatban az jelenti, hogy a rendszerváltást követően a döntéshozók a volt szocialista országokat kiszolgáltatták a piacnak, ezzel magára hagyták a képzést.
A lemorzsolódással veszélyeztetett diákok egy rugalmas időtartamú, akár fél év alatt is elvégezhető képzés révén maradhatnak a rendszerben.
Intézkedési tervet dolgoz ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium a már elfogadott Szakképzés 4.0 stratégia alapján, és azt még tavasszal a kormány elé viszi.
A KSH jelentése szerint a 2018. december-2019. február közötti három hónapos időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 497 ezer volt, 56 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
Országos roadshow-t indított a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarákkal együttműködve a szakképzés népszerűsítésére, az akció május 31-ig tart – közölte az MKIK szerdán az MTI-vel.
A szakképzés megváltoztatása egyrészt arról szól, hogy a gazdaság igényeihez igazodik az oktatás, másrészt arról, hogy a szülők és a gyerekek valós karrierlehetőséget lássanak a szakmatanulásban.
A magyar iparban óriási igény van technikusokra, mert nemcsak magas szakmai tudást képviselnek, hanem szerepet vállalnak a középszintű irányításban is – mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) szakképzésért felelős alelnöke az MTI-nek.
Hosszú évek óta hallani, hogy vissza kell adni a kétkezi munka becsületét. Ehhez szükséges a kiszámítható jövő, a versenyképes fizetés és az értékesíthető szaktudás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Békemenet végállomása is a Kossuth tér, rengetegen fogják hallgatni a miniszterelnököt.
Már csaknem kétezren adták le a voksukat.
A Békemenetről posztolt fotót a miniszterelnök.
Kakukktojás.
Az ukrán elnök reménykedik a Tomahawkok kapcsán is.
A szurkolók egy része szervezett utazás keretében különvonattal érkezik a helyszínre.
Az Európai Bizottság bővítési biztosa szerint már novemberben megkezdődnek a tárgyalások. Ukrajnát gyorsítósávon vennék fel az EU-ba.
Ismerős név bukkant fel az új igazgatósági tagjelöltek között.
Hungary's Foreign Minister addressed an embassy reception organized to mark the anniversary of the 1956 Revolution.
Rendhagyó turnéra indul a Góbé.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.