Ukrajna európai hátszéllel növelné befolyását Moszkvával szemben
A színfalak mögött Kijev azért lobbizik, hogy az Északi Áramlat 1 helyett Ukrajnán át jöjjön az orosz gáz Európába.
A színfalak mögött Kijev azért lobbizik, hogy az Északi Áramlat 1 helyett Ukrajnán át jöjjön az orosz gáz Európába.

A ruhabérlés esetében az ide-oda szállítás és a tisztíttatás is terheli a környezetet.

A vállalat azután hozta meg a döntést, hogy az egyik szállítmányban méhek milliói pusztultak el.

A helyzetnek több, egymással összefüggő oka is van, de érdemes résen lenni vásárláskor.

Változatlanul a nordmann a favorit, de a kereskedők attól tartanak, idén visszafogottabb lesz a kereslet.

Minden nap lesz tájékoztatás az érkező repülőgépek számáról és rakományukról.
Öt kilogrammig a levelektől és a talajtól is megtisztított zöldséget és gyümölcsöt továbbra is szabadon hozhatnak az országba a magánszemélyek.

Kevesebb árut hosszabb távolságokra szállítottak a harmadik negyedévben, a közúti és vasúti áruszállítás teljesítménye csökkent, miközben a dunai áruszállításé nőtt – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szállítási ágazatról szóló összefoglaló k



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mutatjuk, mire figyeljen október 26-án hajnalban.

Az ukrán–magyar határszakaszon 6302 ember lépett be Magyarországra pénteken – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az MTI-t szombaton.

A Tisza Párt önkéntesei erőszakkal léptek fel a köztévé riporterével szemben.

Az űrből is látszott – a miniszterelnök képes összeállítást közölt a Békemenetről.

Történelmi találkozóra készül az amerikai elnök.

Már a szakértők is kudarcról beszélnek a szankciók kapcsán.

Az orosz elnök különmegbízottja Amerikában tárgyal.

A kétszeres magyar gólkirály igyekezett kivágni magát szorult helyzetéből.

A vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, de így is csak minimális ütemű növekedést jeleznek a brit gazdaság októberi aktivitási mérőszámai.

Donald Trump and Viktor Orban have always stood by each other.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.