Filmszakadás
Arról érdeklődött minap Láng Zsolt Karácsony Gergelytől, miért nehezítik meg az Elkxrtuk bemutatását, miközben hatalmas az érdeklődés a film iránt.
Arról érdeklődött minap Láng Zsolt Karácsony Gergelytől, miért nehezítik meg az Elkxrtuk bemutatását, miközben hatalmas az érdeklődés a film iránt.

Szaniszló Sándor és Kiss László után egy újabb (egykori) szocialista polgármester, Molnár Gyula is átlép a DK-ba. Beteljesedni látszik Gyurcsány régi vágya: fölfalni az MSZP-t.

2021. március 19.: „A XVIII. kerületben igenis oltáspártiak vagyunk.” – 2021. április 19.: „Több helyről azt hallani […], hogy nem kellőképpen vizsgálták meg ezeknek a vakcináknak a hatékonyságát […]”

A Kormányzati Tájékoztatási Központ azt kéri, hogy a baloldali pártok azonnal állítsák le az oltásellenes kampányokat.

2021. március 18.: „Több száz adag kínai koronavírus vakcinára nem volt jelentkező a XVIII. kerületben. […] 2021. március 19.: „Több ezren vannak, akikért küzdenek a szakszervezetek, hetek óta, […] közvetlen veszélynek vannak kitéve, nekik mindegy, hogy m

Baloldali háziorvosok nem hajlandóak oltani, visszaküldik a keleti vakcinákat, kockáztatva ezzel magyar emberek életét – írta közleményében a Fidesz.

A baloldal politikusai a lelepleződés miatti kétségbeesésükben hisztérikusan védeni kezdték polgármesterüket.

Szaniszló Sándor XVIII. kerületi polgármester szimpátiagörbéje már az első munkanapján zuhanásba kezdett.

Hollik István Gyurcsány Ferenc Szaniszló Sándor melletti kiállására reagált a közösségi oldalán.

Több száz kommentelő azt kifogásolta, hogy a baloldali városvezetés nem is ajánlotta fel nekik a kínai oltást.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az RTL az elmúlt öt-hat évben a legszínvonaltalanabb, legócskább baloldali liberális propagandacsatornává silányult – fogalmazott Kocsis Máté, aki szerint a baloldalon a média politizál, és gyártja az olyan történeteket, amelyek szerintük ártalmasak lehetnek a kormánynak.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

The Hungarian Prime Minister has shared glimpses into what Christmas looks like for him on several occasions.

A szövetség beszámolója szerint kórházban tölti a karácsonyt Bardóczky Kornél.

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.