Kulturális és hagyományőrző rendezvényekkel emlékeznek a nándorfehérvári diadalra Szegeden
Az érdeklődők megismerkedhetnek Mátyás fekete seregének tábori életével, de lesznek magyar-török közös programok is.
Az érdeklődők megismerkedhetnek Mátyás fekete seregének tábori életével, de lesznek magyar-török közös programok is.

Így összesen 3,2 milliárd forintból egyebek mellett két panelműtőt és egy hatágyas őrzőt hoznak létre.

Rohamkocsi, mentőorvosi kocsi és mentőhelikopterek indultak azonnal.

Ijesztő látvány.

Bár özönvízszerű eső esett, még így sem döntött rekordot.

Mentőhelikopter érkezett a helyszínre.

Vérző kéz, nyolc napon túl gyógyuló sérülések, kisebb tragédiák.

Csipes Tamara hatalmas fölénnyel lett Európa-bajnok női kajak egyes ötszáz méteren, nyert Nádas és Tótka is.

Hét autó ütközött össze, a helyszínelés ezekben a percekben is zajlik.

A kommentelők csalódottak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nemzeti érzelműek vannak többen.

Mutatjuk, mire számíthat kedd estétől szerda délelőttig.

Konvergenciaprogramnak hívják, ami egészen 2035-ig megvalósítandó terveket tartalmaz.

Jelölőszervezetként regisztrálta a pártot az NVB.

Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője reagált a kiszivárgott tervekre.

Brüsszel csak meghosszabbítja az öldöklést.

A választásig nem beszélnek arról, hogy mit akarnak, hogy utána mindent lehessen.

Aki megteheti, ne üljön autóba!

Gyertyaszentelő Boldogasszony a fény ünnepe is egyúttal.

Fókuszban a digitalizáció és a mesterséges intelligencia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.