Letartóztatásban marad a tiszabői pedofil
A jogerős ítéletig sem helyezhető szabadlábra a nevelt gyermekét szexuálisan molesztáló férfi.
A jogerős ítéletig sem helyezhető szabadlábra a nevelt gyermekét szexuálisan molesztáló férfi.
Gyermekei szeme láttára közösült élettársával egy solti férfi, később egyik lányát is megerőszakolta.
Czeglédy vajon távol tartja vádlott-társát, aki elsőként vallott rá, és akinek a vallomásai kulcsfontosságúak a vádban?
A most elítélt elkövető barátja megölését tervezte, és ebbe megpróbált több embert is bevonni.
A bíróság szerint jogos védelmi helyzetben cselekedett egy férjét halálra gázoló nő, az ügyészség fellebbezett
A polgármester megsértette Juhász Tünde kormánymegbízott és Holubán Csilla járási hivatalvezető jóhírnevét.
Két év alatt összesen 31 százalékkal lett kevesebb az ítélőtáblára érkező ügyek száma.
Kétmilliárd forintos áfacsalás miatt 8 év börtönre ítéltek két olyan vállalkozót, akik Üröm jelenleg független, korábban MSZP-s polgármesterének, Laboda Gábornak a köréhez tartoztak.
A Szegedi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte a makói perben Czeglédy Csaba ellen valló vádlott börtönbüntetését, illetve új eljárás mellett döntött.
Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy macedón kábítószercsempészt, aki több mint tíz kiló heroint próbált Magyarországon keresztül Zürichbe csempészni tavaly tavasszal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ez az Oroszország elleni tizennyolcadik szankciós csomag.
Az ukrán sajtó és az Euronews riportja szerint nem bántalmazás okozta Sebestyén József halálát, ám a nyilvánosságra került bizonyítékok és tanúvallomások más képet festenek.
Keresett is vele rendesen, még kiskorúnak is adott el belőle.
A Hamász vezetői a túszok sorsát is ehhez kötnék.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
Egy idős férfi kórházba került.
Természetes jelenség lehet.
Alexander Dobrindt német belügyminiszter osztrák, lengyel, dán, francia és cseh kollegájával az illegális bevándorlás elleni küzdelem szigorításáról tárgyalt pénteken.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.