Különös házasság Széll Kálmán módra
Széll Kálmán 1863-ban feleségül vette Arany János leányát, Juliannát. Széll Kálmán Vörösmarty Mihály Ilona lányát vette feleségül a kiegyezés évében, 1867-ben. Hogy lehet ez?
Széll Kálmán 1863-ban feleségül vette Arany János leányát, Juliannát. Széll Kálmán Vörösmarty Mihály Ilona lányát vette feleségül a kiegyezés évében, 1867-ben. Hogy lehet ez?

A Széll Kálmán Alapítvány kezdeményezésére a Budapesti Történeti Múzeum által elindított pályázaton nyertes Tóth Dávid szobrászművész alkotása valósult meg.
Tarlós István hangsúlyozta: az elmúlt évszázadok tapasztalata alapján lényegesen több figyelmet érdemelnének a reálpolitikában alapos munkát végző, szorgalommal és szaktudással rendelkező politikusok.

Széll Kálmán tiszteletére a Széll Kálmán Alapítvány kezdeményezte a politikust ábrázoló egész alakos szobor elhelyezését. Az alkotás létrejöttéhez a kormány biztosította az anyagi fedezetet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ennél egy kicsit mindenki jobbra számított.

Megtámadtak egy roma férfit, amiért a Tisza Pártra terhelő kijelentéseket tett – számolt be Pócs János.

Borsodi hétköznapok.

A Tisza húszezer forintot fizetett a keményvonalas bűnözőknek, hogy elmenjenek a Lázárinfóra balhézni.

Szombathelyen háborúellenes gyűlés lesz szombaton.

Magyar Péter európai pártcsaládja kiáll a háború mellett.

Az átkelő 2024 óta többnyire zárva volt, csak rövid időre nyílt meg 2025 elején.

A helyi rendőrfőnök megszólalt.

In the Prime Minister's view, the Tisza Party would not be able to tackle this task.

Kaja Kallas sokat panaszkodik, de nem csak ő van szorult helyzetben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.