Széll Kálmán 1926. május 29-én született Herényben. Gyermek- és ifjúkorát háború, majd a háború utáni évek nehézségei határozták meg. Tanult Szombathelyen, Kőszegen és Nagyváradon, 1945-ben a győri bencés gimnáziumban érettségizett. Orvosi tanulmányait a Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta. 1948-ban eltávolították az egyetemről, mert nem írta alá a társadalmi tulajdonba vételhez szükséges nyilatkozatot. Szülei támogatásával folytatta tanulmányait, és 1952-ben summa cum laude szerzett orvosi diplomát – ismertette a szeretett tanár életútját a Vaol.hu.
Ugyanebben az évben kezdett dolgozni a szombathelyi Markusovszky Kórházban. Innen indult az a szakmai pálya, amelynek során az aneszteziológia és az intenzív betegellátás egyik hazai úttörőjévé vált. 1968-ban megalapította és vezetni kezdte az Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályt.
Az elsők között honosított meg olyan eljárásokat, amelyek később a korszerű betegellátás természetes részei lettek: a gépi lélegeztetést, az epidurális érzéstelenítést, a gyomortükrözést, a pacemakeres kezelést és számos más korszerű beavatkozást. 1970-ben az országban elsőként szervezte meg az aneszteziológiai ügyeleti rendszert.
1956-ban a kórházi forradalmi bizottság négytagú elnökségébe is beválasztották. 1980-ban megszerezte a kandidátusi fokozatot. Külföldi tanulmányútjai során Bécsben, Berlinben, Montrealban, Bukarestben és Hollandiában szerzett tapasztalatokat, amelyeket később itthon hasznosított. Nem csupán követte a szakma változásait: új területet épített fel, és iskolát teremtett.
1992-ben saját kérésére vonult nyugdíjba, de az oktatással nem szakított. Még csaknem három évtizeden át tanított a Pécsi Orvostudományi Egyetem szombathelyi képzésében.
Könyveket, tanulmányokat írt, szerkesztett, részt vett a Markusovszky Kórház történetének feldolgozásában. A szakma mellett érdekelte a történelem, az irodalom, a közélet és az etika is. 2025-ben jelent meg Alkonyi gondolatok című kötete, és még utolsó hónapjaiban is emlékiratán dolgozott.
A közösség szolgálatát sem tekintette lezárt fejezetnek. Városi képviselő volt, majd a rendszerváltás után az első szabadon választott szombathelyi önkormányzati közgyűlés munkájában is részt vett. Szombathely 2008-ban díszpolgárává választotta, 2023-ban pedig Vas vármegye díszpolgára lett.
Hosszú a címek és elismerések sora. Mégis, aki közelről ismerte, aligha a titulusaival kezdi a róla szóló emlékezést. Mindenekelőtt ember volt: hívő keresztény, magyar, vasi és szombathelyi. Orvos és tanár, aki nemcsak tudást adott tovább, hanem tartást is.
A századik születésnapjára összeállított vendégkönyv lapjain kollégák, tanítványok, barátok és közéleti szereplők köszöntötték. Valamennyien egy olyan emberről beszéltek, akinek a tudása mellett a személyisége is maradandó nyomot hagyott.
Puskás Tivadar, Szombathely korábbi polgármestere egykori orvoskollégaként és barátként írta be gondolatait. A szakmai érdemek mellett azt emelte ki, amit talán a legnehezebb szavakba önteni: az emberi és hivatásbéli példamutatást. A bejegyzés végén három köszönet áll: „Köszönjük, hogy tanulhattunk Tőled! Köszönjük, hogy láthatjuk, milyen egy bölcs!”
Széll Kálmán 2026. szeptember 7-én hunyt el. Halála után érkeztek az újabb mondatok, gondolatok. Nemény András polgármester, aki május végén még személyesen köszöntötte Széll Kálmánt a századik születésnapján elődeivel együtt, búcsújában azt írta: mindig lenyűgözte a professzor gondolkodása, éleslátása és nyitottsága, és büszkén fog emlékezni minden találkozásukra.
Gyurácz Ferenc irodalomtörténész, szerkesztő pedig olyan oldalát emelte ki, amely kevésbé jelenik meg a szakmai nekrológokban. Szerinte Széll Kálmán a magyar nemesség legjobb hagyományait testesítette meg: büszke volt őseire, de nem általuk akart előre jutni, hanem saját teljesítményével. Hivatását szeretettel, humorral és keresztény kötelességként végezte – gyógyított, kutatott, tanított, és egész életében kereste a nemzet és a közösség szolgálatának lehetőségeit.
És vannak ennél egyszerűbb, személyesebb emlékek is. Horváth Gábor önkormányzati képviselő június közepén egy nagy tál cseresznyével kopogtatott be hozzá. Széll Kálmán már gyenge volt, de a humora és a gondolatai akkor is ellensúlyozták a testi korlátokat. Nem tudták, hogy az lesz az utolsó beszélgetésük.
Más és más emberek, más és más kapcsolatból – mégis mintha ugyanazt az embert látnák. A nagy tudású orvost. A tanárt. A közéleti embert. A hívő keresztényt. A magyarságához és Vas megyéhez erősen kötődő embert. És mindenekelőtt azt, akivel érdemes volt beszélgetni, akitől lehetett tanulni.
Talán ezért is nehéz egyetlen mondatban megfogalmazni, mit hagyott maga után. Egyeseknek szakmai tudást, másoknak példát, barátságot vagy bátorítást. Megint másoknak egy könyvet, egy történetet, egy megjegyzést. Talán ezért nem a címei miatt fogunk emlékezni rá. Hanem azért, amit a címek mögött láttunk: egy teljes, tartalmas, szolgálatnak szentelt emberi életet. Mert a száz év végül nemcsak arról szól, hogy mennyi minden fért bele egy életbe. Hanem arról is, hogy hány ember életébe fért bele az, aki most eltávozott – írta méltatásában a Vaol.hu.
