Fél életemet írással töltöttem. Az egyetemi előadásokat hat évig szorgalmasan jegyzeteltem, majd a kórházban mindent kézzel írtunk. Később egy használt írógépet vettem. Rakásokat kitevő tudományos közleményeimet, előadásaimat, újságcikkeimet már azzal írtam. Nyugdíjas koromban folytattam az írást… Kilencvenharmadik évemhez közeledve témáim megfogyatkoztak. Amit terveztem, mindent megírtam, ezért letettem a tollat. Ám e rövid idő elmúltán mintha egyfajta elvonási tünetek léptek volna fel. Már nem a közlés, hanem a megszokás indítékával ültem a számítógéphez. Úgy terveztem, egyszerűen leírom az emlékeimet – olvassuk Széll Kálmán orvosprofesszor Szarvasgomba című, a gyermekkori emlékekre alapuló memoárkötetében, amelyben a legkorábbi emlékeit hozza felszínre a hagyományos magyar világot betemető évtizedek rétegei alól.
A kötetben a szerző a saját, illetve ikertestvére gyermekkorán keresztül mesél végtelen optimizmussal, humorral, fájdalommal és bölcsességgel a nemesi eredetű, történelmi gyökerekkel rendelkező középosztályról. „Tudom, furcsa mű ez a könyv. Nincs műfaja, nem homogén. A múltról szól, a jelenben kalandozva” – írja Széll, aki munkáját isteni tevékenységnek tekinti, hiszen szemében Jézus volt a testi-lelki gyógyításnak az archetípusa. Persze e bölcsességhez évtizedek vezettek el, folyamatos változással, tanulással, szemlélődéssel. Így tudja összehasonlítani az egykori eseményeket a jelenkorral, a mostani változásokkal és az őt egykor körülvevő betegekkel, kollégákkal, ismerősökkel és ismeretlenekkel.
Miután a professzor betekintést ad a herényi Széll-ház körüli életbe, a húszas-harmincas évekbeli Vas megyei úrilakok és olykor szövevényes rokoni kapcsolatok, barátságok, iskolaévek kulisszái mögé, az olvasó is azon kapja magát, hogy részese lesz e letűnt korszaknak, a társasági életnek, a lovaglásoknak, kocsikázásoknak vagy épp a földeken folyó munkának. Sorra elevenednek meg a kalandok az ikertestvérrel és a barátokkal, illetve megismerjük a falusi emberek szokásait, akik korántsem boldogtalanok, csupán szegények voltak. Apropó ikertestvér: az emlékek „felszínre törését” segítette az is, hogy Széll Kálmán majdnem minden élményét közösen élte át vele, aki a hetvenes években Amerikában telepedett le, ám kapcsolatuk megmaradt, sokoldalas leveleket írtak egymásnak.
