A hazai szálláshelyek forgalmával jut túl a válságon a turizmus
A belföldi turizmus forgalma a járvány miatt bőven meghaladhatja a nyári hónapokban a tavalyi szintet.
A belföldi turizmus forgalma a járvány miatt bőven meghaladhatja a nyári hónapokban a tavalyi szintet.
A kormány több mint kétmilliárd forintos csomagról döntött – a határon túli zenei színpadokat is támogatnák.
A zenekarokról a legnagyobb fesztiválok szervezőivel, zenei szakemberekkel egyeztet a kormány.
A két győztes tortát augusztus 19-étől az ország számos cukrászdájában árusítják.
A 2017-ben megkezdett szabadvízi strandfejlesztéseknek köszönhetően több mint száz strand újulhat meg.
Szentkirályi Alexandra: Arra készülünk, hogy szeptemberben hagyományos módon kezdődik el a tanév.
Augusztus 15-ig küldhetik el az állampolgárok a véleményüket a kormánynak a pandémia kezeléséről.
A magyar kormány párbeszédre alapozza a munkáját – mondta Szentkirályi Alexandra.
Újabb állomásához érkezett a Kajla program: július 22-től elérhetők a Kajla-körök.
Szentkirályi Alexandra közlése szerint Tisztítsuk meg az országot! elnevezéssel projekt indul.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Visszavágott az elveszített kupadöntőért a Veszprém.
Részt vett Vatikánban a nagypénteki misén DJ Vance amerikai alelnök.
Alaptalannak nevezte és tagadta a kínai külügyminisztérium szóvivője pénteken Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vádját, amely szerint Kína fegyvereket szállítana Oroszországnak.
Donald Trump szerint az Egyesült Államok akár felhagyhat az ukrajnai háború lezárására irányuló erőfeszítésekkel, ám jelenleg minkét oldal részéről látja a lelkesedést a háború lezárására – mondta az amerikai elnök.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
Mert a farizeusságnak, képmutatásnak, pofátlanságnak tényleg nincs határa.
Gálaesten hirdették ki a díjazottakat.
Veszprém vármegye egyes területeit is érinti a korlátozás.
Ezeregyszáznegyven – ennyi ismeretlen holttest-, holttestrészkörözés aktív jelenleg a rendőrség oldalán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.