Fontos bejelentést tett a kormányszóvivő a kötelező bolti akciókról + videó
Június elsejétől indul a boltok kötelező akciózása. Az üzletek már készülnek az akciókkal, erről személyesen is meggyőződött Szentkirályi Alexandra.
Június elsejétől indul a boltok kötelező akciózása. Az üzletek már készülnek az akciókkal, erről személyesen is meggyőződött Szentkirályi Alexandra.

A kormányszóvivő hangsúlyozta: Célunk az erős, versenyképes magyar gazdaság, amely nehéz időkben is megállja a helyét és nemzetközi szinten is kiemelkedő teljesítményt nyújt.

Szentkirályi Alexandra bejelentette: újra rendhagyó kormányinfó plusz készül, ahol ismét a gyerekeké a főszerep, ők kérdezhetnek.

Zsámbékon a településfásítási országos program részeként fákat ültettek a térség országgyűlési képviselőjének részvételével.

Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy a kormány elkötelezett a családok és a vállalkozások támogatása mellett.

A jelenlegi helyzetben a magyar érdek melletti kiállásra van szükség – jelentette ki a kormányszóvivő.

A magyar kormány nem fogja hagyni, hogy az Erasmus-programmal kapcsolatos intézkedések levét a magyar diákok igyák meg.

A január 1-jétől életbe lépő családpolitikai intézkedés a 25 és 30 év közötti, gyermeket vállaló nőket segíti.

Szentkirályi Alexandra: Köszönjük mindenkinek! Köszönjük, Magyarország!

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő mindezt a vakok iskolájának pékműhelyében mondta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A mentésben a kalocsai tűzoltók, a hajósi önkéntesek, a körzeti megbízott és mentősök vettek részt.

A kormányzati beruházások érdemben javították a főváros közlekedési infrastruktúráját.

Érkeznek a gyerekek és az unokák a kormányfőhöz.

Életveszélyesen megsebesítette volt élettársát.

Nasry Asfura konzervatív üzletembert hirdették ki győztesnek.

Az egyik legszebb keresztény karácsonyi hagyomány a célkeresztben.

Ha mindegyikünk átérezné a másik szenvedését, szolidáris lenne a gyengébbekkel és az elnyomottakkal, akkor más lenne a világ – fogalmazott karácsonyi üzenetében a szentatya.

A magyar válogatott csapatkapitánya öt fotóból álló kis albumot dobott össze.

A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.