Már hidegélelmiszer is vásárolható Szép-kártyával + videó
Erről és az élelmiszerárstopról Szentkirályi Alexandra osztott meg fontos információkat közösségi oldalán.
Erről és az élelmiszerárstopról Szentkirályi Alexandra osztott meg fontos információkat közösségi oldalán.

A kormányszóvivő szerint a valóság folyamatosan rácáfol a baloldali érvekre.

Ilyen Magyarországon még soha nem volt – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra.

A kormánybiztos szerint a béremelési programok jövőre is folytatódni fognak.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: január elseje számos szektorban hozott béremeléseket, a mai naptól pedig a 25 év alatti fiataloknak nem kell személyi jövedelemadót fizetniük.

Jövőre is kormánybiztosként felel majd a hazai kommunikációért a kormányszóvivő.

A jótékonysági árveréssel segítik a koronavírus-járvány idején árván vagy félárván maradt magyar gyerekeket.

Újabb héttel hosszabbítják meg az oltási akcióhetet, az ország különböző településein oltási akciónapokat szerveznek.

Fontosak számunkra azok a vélemények, amik ebben a témában elhangzanak – jelentette ki a kormányszóvívő.

A Honvédkórház főigazgatója pozitívan értékelte az oltási akcióhetet, már reggel hét óra után sokan igényelték a vakcinát.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az élelmiszeren kívül konyhai eszközök felajánlását is várják.

A baleset mitatt késnek a járatok.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

A jelenlegi ‒ munkához kötött ‒ családtámogatási rendszer számos eleme kerülne veszélybe, ha a Tisza Párt elképzelései valósulnának meg.

A 79 éves amerikai üzletember, Tom Hicks vasárnap családja körében hunyt el.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.