Megszólalt az elnök, Putyinnál a kezdeményezés
Kijózanító üzenet érkezett a Nyugatnak Szerbiából.
Kijózanító üzenet érkezett a Nyugatnak Szerbiából.
A béke mindennél fontosabb. Erről beszélt New Yorkban a balkáni elnök.
A szerb miniszterelnök-helyettes konkrét feltételekhez kötötte a balkáni ország uniós csatlakozásának folytatását.
Újabb euróezreket – ezúttal tizenkettőt – fizethetünk. Csupán azért, mert tettük a dolgunkat.
Alekszandar Vucsics szerint összehangolt lépésekre van szükség a biztonsági kihívásokkal szemben.
Belgrád különleges szociális védelem alatt álló területté nyilvánítja Koszovót.
Még a kormánynak is jóvá kell hagynia a kötelező sorkatonai szolgálatról szóló döntést.
A köztársasági elnök szerint hamarosan megszületik az erről szóló döntés.
Az énekesnőnek később visszaadták az okmányait, és beutazhatott volna Szerbiába, de már nem akart.
Legalább három migráns belefulladt, további 12 pedig eltűnt a Bosznia-Hercegovina és Szerbia közötti határfolyón, amikor megpróbáltak átkelni a Drinán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
A hagyományos vízi járművek mellett extrém kishajók is vízre szálltak.
A Magyar Nemzet kérdésére válaszolva a politikus kifejtette: a Patrióták eddig is erősek voltak, de ezentúl még erősebbek lesznek.
A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A vád szerint a hat ember 2018-ban és 2019-ben a biztonsági erők négy tagjának meggyilkolásában vett részt és szabotázsakciókat is tervezett.
A holland vezetőedző Kerkez Milost és Szoboszlai Dominikot külön is kiemelte a sajtótájékoztatón.
Egy félidő semmittevés után előbb a Loki legrutinosabb játékosa lőtt egy bombát, majd jött minden idők egyik legfurcsább tizenegyese.
Idén már összesen egymilliárd forintot kaptak az állatvédő szervezetek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.