A szerencsétlenkedő elnököt kifigurázó videók után most az alelnök vihogását is célba vették a tiktokozók
Egész Amerika ezeken a poénokon nevet, és nem csak a közösségi médiában, de a televíziós műsorokban is.
Egész Amerika ezeken a poénokon nevet, és nem csak a közösségi médiában, de a televíziós műsorokban is.

Újabb csoda kellene, hogy a kétéves Wilson előkerüljön az Amazonas őserdejéből.

A tragikus szerencsétlenséget szenvedett helikopterből van a legtöbb a Magyar Honvédségnél.

A balesetről készült videó pontosan bemutatja, mit kellett átélniük a szerencsétlenségben érintetteknek.

A szerb belügyminisztérium tájékoztatása szerint a raktárban mintegy ötszáz rakéta volt, összesen 30 kilogrammnyi robbanószerrel.

A tizenkét szintes épület csaknem száz lakóját továbbra sem találják a romok között.

Az utasszállító gép, száznál több emberrel a fedélzetén egy sűrűn lakott városnegyedre zuhant.
Az iráni Forradalmi Gárda légierejének első embere magára vállalta a felelősséget az eset miatt, az országban ugyanakkor tüntetések voltak a kormány ellen.

Amirali Hádzsizadeh, az iráni Forradalmi Gárda egyik magas rangú vezetője elmondta, hogy az ukrán utasszállítót pilóta nélküli repülőgépnek vélték.

Világpolitikai szereplők reagálnak egy légi szerencsétlenségre, miközben családok három földrészen gyászolják szeretteiket, akik pedig nem katonák, hanem hétköznapi polgárok voltak.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A helyszínen meghalt egy fiatal férfi.

Néhány tucat ember lézengett az ellenzéki eseményen.

A tét hatalmas: győzelemmel a magyar válogatott akár a vb-részvételt is megszerezheti.

Menczer nem olyan miniszterelnököt akar, aki csak nőkkel bátor, és ha férfiakkal találkozik, akkor meg reszket.

Az Ukrajnában kirobbant legújabb korrupciós botrány ellenére is bőkezű a katonai szövetség.

Minden pályaválasztási rendezvényen jelen vannak, és a gyerekműsorokon keresztül már tinédzsereket próbálnak meggyőzni a frontszolgálatról.

A tüntetők az elnök lemondását követelték.

Kövesse velünk a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőjét Írország ellen.

A magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő vb-selejtezőt vív Írország ellen a 2026-os világbajnokságért.

Az ellenzéknek a hatalom hajszolása maradt a fő motiváció – fogalmazott a kormányfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.