Szijjártó Péter: Túl kell lépni a szankciós politikán
A külügyminiszter szerint Magyarország a nemzeti érdek alapján érvel a civilizált kelet–nyugati együttműködés mellett.
A külügyminiszter szerint Magyarország a nemzeti érdek alapján érvel a civilizált kelet–nyugati együttműködés mellett.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint rendkívüli erőt ad, hogy a mezőgazdaság a hazai fogyasztás dupláját képes kitermelni.
Az újabb beruházások egyik legalapvetőbb feltétele a megfelelő közlekedési és infrastrukturális adottságokkal rendelkező ipari parkok építése országszerte.
A nehézségek ellenére tavaly a gazdaság rekordokat döntött, beruházási és exportcsúcs is született – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Szijjártó Péter szerint „jogos az érzés, hogy ebből most már elég”.
Az ukrajnai ügyek beárnyékolják a párbeszédet.
Szijjártó Péter valójában már korábban világossá tette a magyar álláspontot.
Magyarország a legjobb körülményeket biztosítja a kínai vállalatok számára Európában – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Ez tovább erősíti hazánk pozícióját a kelet-ázsiai ország cégeinek első számú közép-európai beruházási célpontjaként − jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a két ország szorosan együttműködik az ukrajnai tűszünet elérésének érdekében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az amerikai haditengerészet által rögzített felvételeken a tengerből kiemelkedő, rejtélyes repülő tárgyak láthatók.
A labdarúgó NB I 28. fordulójában vasárnap a Fehérvár hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az MTK ellen.
A négyszeres Grammy-díjra jelölt rapper, Ice Spice álmodta meg az ékszernek is beillő Mercedes-Benz CLA-t.
Megváltozik az elterelés rendszere, súlyos feltételekhez kötik a fogyasztók büntetés alóli mentességét.
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.
Robert Lewandowski combizomsérülést szenvedett, akár háromhetes kényszerpihenő is várhat rá.
Magyar Nemzet interviewed Szabolcs Koppany Hajdu, dean of Lovasbereny.
Ez már sok volt a szocik egykori nagyasszonyának.
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.
Robert Lewandowski combizomsérülést szenvedett, akár háromhetes kényszerpihenő is várhat rá.
Magyar Nemzet interviewed Szabolcs Koppany Hajdu, dean of Lovasbereny.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.