Kivonulhatnak a magyar katonák Maliból?
Kilenc hónap alatt a második puccsot hajtotta végre a hadsereg, melyet az unió is képez.
Kilenc hónap alatt a második puccsot hajtotta végre a hadsereg, melyet az unió is képez.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint a mi érdekünk is, hogy a szomszédaink gyorsabban tudjanak oltani.
Magyarország nem csak szavakban áll ki Izrael mellett – mondta Szijjártó Péter.
Szijjártó Péter kijelentette: a koronavírus-világjárvány során Vang Ji bizonyította barátságát.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte, számos országgal egyeztetnek a szabad utazásról.
A külgazdasági és külügyminiszter egy újabb magyar sikertörténetnek volt a tanúja Londonban.
Szijjártó Péter a spanyol és magyar nemzet közötti összekötő kapocsnak nevezte a legendás játékost.
Nem fogadunk el semmilyen kötelező betelepítési kvótát – mondta Szijjártó Péter Madridban.
Szijjártó Péter szerint elfogadhatatlan, amit a belarusz hatóságok tettek. Csatlakozott véleményéhez a Fidesz EP-csopotja is.
A Magyarországon működő ír vállalatok nagyjából tízezer embernek adnak munkát – emlékeztetett Szijjártó Péter.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új finanszírozási modell segíti a Műegyetem fejlődését.
Gólgazdag és fordulatos meccset vívtak a felek.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Európa nem fog tudni sokat segíteni Irán és Izrael háborújának ügyében – jelentette ki pénteken Donald Trump.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.