Magyar konzulok lesznek jelen a Puskás Akadémia és az ETO FC meccsének helyszínén
Szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak.
Szükség esetén segítséget nyújthatnak a szurkolóknak.
Az Európa Tanács jelentésében is megerősítették, hogy az országban a sorozás során előfordul fizikai erőszak és kínzás is.
Nagy lehetőség a magyar űrhajós útja.
A mai napig nem hozták nyilvánosságra a bizottsági elnök és Albert Bourla, a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vezérigazgatója 2021-es telefonos üzenetváltásait az EU gigantikus vakcinaüzletéről.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsiai Biztonsági Konferencián vesz részt.
Történelmi jelentőségű, hogy az Európai Unió megnyitotta az uniós csatlakozási tárgyalások első fejezetcsoportját Albániával.
Az egészségügy területén különösen nagy szükség van globális együttműködésre, ugyanis ezzel valóban emberéleteket lehet menteni – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden New Yorkban.
Hungary's position on the Gaza crisis is clear and unchanged, the minister of foreign affairs and trade wrote on his Facebook page.
Magyarország álláspontja a gázai válságot illetően egyértelmű és változatlan – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.
A magyar gazdaságnak sikerült újabb hatalmas csúcsot beállítania.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az egészsége veszélyes káros anyag nem került a levegőbe.
Már nem kell sokáig várni.
Tettenérték a betörőt.
A Debrecen két meccsen négy gólt és négy pontot tud a magáénak az NB I-ben.
Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.
A beszédét az interneten is lehet majd követni.
Az orosz elnök Ukrajnára hárította pénteken a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások. Putyin azt mondta, ő támogatja a tárgyalásokat.
Jó hírt hozott Vitályos Eszter két településnek.
A beszédét az interneten is lehet majd követni.
Az orosz elnök Ukrajnára hárította pénteken a felelősséget amiatt, hogy nem haladnak a több mint három éve kitört háború lezárására irányuló tárgyalások. Putyin azt mondta, ő támogatja a tárgyalásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.