A szír menekültek többségének esze ágában sincs hazatérni Európából
Ezt mutatják a statisztikák.
Ezt mutatják a statisztikák.

Rendőrségi információk alapján sok szír iszlamista Németországba érkezése után radikalizálódott.

A vírusjárvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet elmúltával megnőtt a migrációs nyomás.

Törökország lezárta Szíria felé a határait, Görögország felé megnyitotta azokat, így a helyzet a görög szigeteken nagyon súlyos.
A helyi hatóságok három török, három szír állampolgárságú gyanúsítottat, valamint két orosz nőt vettek őrizetbe, valamennyien az Iszlám Állam tagjai lehettek.
Csökkent a Németországban benyújtott menedékjogi kérelmek száma az idei első öt hónapban az előző év azonos időszakához képest a szövetségi belügyminisztérium csütörtökön ismertetett adatai szerint.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kezdeményezésről kérdeztük Bodnár Zsanettet, a Fidelitas Angyalszárny nagykövetét.

Eszükbe sem jut kritikus kérdéseket feltenni a Tisza Párt elnökének – mutatott rá Kocsis Máté.

Vanyarc közelében rögzítette a rudlit egy autós.

Viharos széllökésekre figyelmeztetnek vasárnap.

Akár biztonsági kockázatot is jelenthetnek bizonyos országok a jövőben.

A férfi illegálisan tartózkodott az országban.

Itt a végjáték.

Ez hozta meg a nemzetközi ismertséget a mesternek annak idején.

Bár az Arsenal legyőzte a Brightont, akadnak problémák az észak-londoniaknál.

Érdemes elkerülni a súlyos kockázatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.