Pár hét alatt több ezer hitelfelvevő élt a NAV új szolgáltatásával
Néhány másodpercbe telik most, amihez korábban külön kérvény és több nap kellett.
Néhány másodpercbe telik most, amihez korábban külön kérvény és több nap kellett.

A magyarországi mutató alindexei közül egyetlen kivétellel valamennyi emelkedett.

Az egészségügyi hálózat Magyarország öt régiójában, azonos felépítéssel fog működni.

Világszerte több mint hétezer nyelvet beszélnek, de a cég jelenleg több mint 130 nyelven kínálja fordítóprogramját.

Nyugat-Európában, ma már több száz millióan vásárolnak úgy, hogy az online megrendelt terméket megpróbálják anélkül, hogy fizetniük kellene érte.

A GVH szerint a cég feltételezhetően megtévesztően népszerűsítette a hűségidő vállalása esetére kínált, mobilinternet-forgalomra vonatkozó kedvezményeit.

Az informatikai átállás július 11-én kezdődik, az alapszolgáltatások zavartalanul üzemelnek.

Az étteremlátogatók kétharmada hajlandó magasabb árat fizetni a színvonalas szolgáltatásért.

Az élelmiszerárak emelkedése a februári 5,3 százalékról 6,2 százalékra gyorsult, a szolgáltatások ára a februárival volt megegyező.

A Yahoo 1999 óta volt jelen Kínában, ám mozgástere azóta fokozatosan szűkült a kínai piacon.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Konkrét bűnügyi információk miatt mentek.

A természeti katasztrófa sújtotta területre és a Sószorosba továbbra is tilos a belépés.

Szükség esetén lajtos kocsival és palackos vízzel biztosítják az ellátást.

A békepártiak vezetője Orbán Viktor – közölte Kocsis Máté.

Miért ült Orbán Viktor az elnök és az alelnök között? Gladden J. Pappin szerint a felek új szintre emelték az együttműködést, megerősítve Magyarország szerepét az amerikai diplomáciában.

A NABU szerint kiterjedt bűnszervezet működött az ukrán energetikai állami vállalatok körül, az atomenergia-ügynökségig érhetnek a szálak.

Az orvosok azt jósolták, hogy a lány valószínűleg nem éli meg a negyedik életévét.

Jó hír lehet egy nemrég készült kutatás eredménye.

Rendezettek az ország pénzügyei, így nincsenek veszélyben az olyan intézkedések sem, mint az anyák szja-mentessége vagy a vállalkozásokat segítő 3 százalékos hitel.

The family winery aims to break into Asian markets.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.