Egy tanár propagandafilmmel akart terroristákat toborozni
Középiskolás gyerekeknek vetítette az Iszlám Állam filmjeit, megúszta egy figyelmeztetéssel.
Középiskolás gyerekeknek vetítette az Iszlám Állam filmjeit, megúszta egy figyelmeztetéssel.
Több szempontból is különleges tanév elé néznek idén az első osztályba lépő kisdiákok.
A pedagógusok egy applikáció segítségével jelezhetik az iskolaőröknek, ha erőszakot tapasztalnak.
Miután szinte egyik napról a másikra kellett átállni a digitális oktatásra, az első napok az útkereséssel teltek.
A hajdúhadházi tanárverés bizonyítja, hogy a kormány jogszabályi szigorításainak minden eleme indokolt.
Ezen a napon már 1952 óta köszöntik Magyarországon a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat.
Hazaengedték tegnap a 17 éves H. Andrást, aki még decemberben győri iskolájában megkéselte a tanárnőjét.
A 17 éves fiú december elején győri iskolájában többször megszúrta késével az 51 éves osztályfőnöknőjét.
Czerván György fideszes országgyűlési képviselő elfogadhatatlannak és felháborítónak tartja a nagykátai iskolában történt tanárbántalmazást és vizsgálatot kért a kormánytól.
Felháborító videó kering a neten, amelyet egy nagykátai oktatási intézményben rögzítettek. Van, amikor egy videó többet mond bármilyen szónál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Elindult Isztambulba az orosz tárgyalóküldöttség az Ukrajnával hétfőn folytatandó tárgyalásokra – közölte vasárnap a TASZSZ orosz hírügynökség.
Az összes állami akadémia azt jelezte, hogy betartja a labdarúgó-szövetség új ösztönzőrendszerét.
Most new citizens were of Syrian origin.
Az oroszok is reagáltak.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
Tombol a kettős mérce.
A dubaji virslit különlegessége, hogy pisztáciát és kadajif tésztát (az arab konyha egyik kedvelt, cérnametélthez hasonló sült tésztája) is tartalmaz.
This year alone, Ukrainian scammers have defrauded people out of more than 8 billion forints (nearly 20 million euros).
A Netflix emblematikus sorozata, a Stranger Things idén ősszel elérkezik a végső fejezetéhez az ötödik évaddal, amivel egy csaknem tízéves történetnek kerül pont a végére. Az első előzetesből kiderülnek a három részre szedett évad premierdátumai.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.