Szerény segédlet diáktüntetőknek
Jobban járnak a Független Diákfront aktivistái, ha utcai politizálás helyett valódi kérdésekkel bombázzák a válaszokra még hajlandó tanáraikat.
Jobban járnak a Független Diákfront aktivistái, ha utcai politizálás helyett valódi kérdésekkel bombázzák a válaszokra még hajlandó tanáraikat.

Feri bácsit hallgatva az embernek az a kényelmetlen érzése támad: dehogy a gyermekek lelkét félti, sokkal inkább az éppen aktuális cukrosbácsik irháját.

A Fidesz–KDNP szerint nem tudni, hogy a pénz hiányzik vagy a hozzáértés.

Évfordulót ünnepel a legnagyobb online enciklopédia.

Aki jobban teljesít, az többet fog keresni – olvasható a BM közleményében.

Eltekinteni a jogállamiságtól, hogy az helyreállítható legyen?

Életveszélyes állapotban a megsebesített tanár, csak a szerencsének köszönhető, hogy nincs több sérültje az esetnek.

A felzárkóztatásban részt vevő pedagógusok akár kétszázezer forinttal is többet vihetnek haza az új törvény szerint – mondta az államtitkár.

Tanóra közben többször megszúrta tanárát, aki a késelés nyomán életveszélyes állapotba került.

Legutóbb a Magyar Passió és a Kincsem című filmekben láthattuk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Védőoltással megelőzhető a baj.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Mivel a volt kormányfő nem jelent meg a tárgyaláson, a bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene.

Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.