Kártyavárként omlott össze a baloldal utolsó fellegvára, megbukott a gonosz terv
Bumerángként csapott vissza a gonosz hergelés.
Bumerángként csapott vissza a gonosz hergelés.

Az együttműködést, a közösségépítést, a hitet és az identitás megőrzését tartják a legfontosabbnak az Év tanára díjjal kitüntetett pedagógusok.

Felmérések igazolják, hogy nő az erőszakos cselekmények száma a svéd iskolákban, emellett pedig hanyatlik a diákok teljesítménye.

Állítólag arab származású a diák.

Eközben a dollárbaloldal mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza a béremelést.

Ezt sem a baloldal, sem Brüsszel nem tudta megakadályozni.

Maruzsa Zoltán a béremelésekről és a pedagógusok helyzetéről is beszélt egy interjúban.

Az elmúlt négy évben csaknem a duplájára emelkedett a tanárok fizetése – mondta az államtitkár.

Nem lehet kevesebb fizetést adni a tanároknak a teljesítményértékelés miatt – hangsúlyozta Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke.

Az oktatásban dolgozók védelmére nem áll rendelkezésre elegendő rendőr egy francia polgármester szerint, ezért azt javasolta, hogy lássák el a tanárokat könnygázzal, paprikaspray-vel vagy riasztó karkötővel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Szalai Zoltán, a Mandiner lapigazgató-főszerkesztője az orosz–ukrán háborúról beszélgetett az újságíróval.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.