A jövő (már ha lesz olyan) történelemkönyveiben ott lesz Enoch Burke neve. Mert minden kor megszüli a maga hőseit, akik aztán börtönben vagy akasztófán végzik, de az utókor hálásan emlékszik vissza rájuk, nevüket márványtáblákra vésik, megkoszorúzzák, s bekerülnek a történelemkönyvekbe is, hogy az ifjúságnak példaként szolgáljanak. Azután, ahogy haladunk előre az időben, a történelemkönyveket előbb-utóbb átírják, a márványtáblákat leverik, a hősökről kiderül, hogy gazemberek voltak, a gazemberekről pedig, hogy hősök.
Az elmúlt száz évben láthattuk ezt, elégszer.
Az elmúlt száz évben háborúk, forradalmak hőseit jegyeztük fel, majd felejtettük el.
S persze a márványtáblára vésetés, majd a márványtábla-összetörés műveleteit mindig a „magaspolitika” s az éppen győzelemre vergődött ideológia végzi. A nép pedig, amely tud csodálatos és elborzasztó is lenni, a nép, amely hol bölcs, hol nyálcsorgató idióta – szóval a nép a hősök ügyében többnyire tévedhetetlen. S az igazi hősöket magaspolitikától és uralkodó ideológiától függetlenül tiszteli és emlékezetében megőrzi, a kurzushősöket meg lesz…rja, még akkor is, ha hivatalos ünnepségeken vörösre tapsolja a tenyerét.
Mert mikor szorult rá kurzustámogatásra Leonidász, Petőfi vagy Mansfeld Péter, s ha az aktuális kurzus gazemberezte őket, az ugyan kit érdekelt? Miképpen – hogy mondjunk ellenpéldát is – ugyan kit érdekelt valaha is mondjuk Kun Béla vagy Szamuely Tibor? Évtizedekig éltünk egy kurzusban, amely ezekből akart hőst farigcsálni, de a kollektív emlékezet pontosan tudta, hogy rohadt kis patkányok voltak csupán.
Ám az mindenképpen újdonság, hogy a mai világ – mivel ebben az ellangyosodott nyugati pocsolyában nincsen már semmi hősies – az abnormálist akarja hősként ünnepelni, s a normálist üldözi.
S akkor most térjünk vissza Enoch Burke-höz.
A kedves olvasó bizonyára nem hallott sokat róla, hogy ő kicsoda. Ezt megértem, de elmondom:
„Írországban egy tanár vallási meggyőződése miatt nem volt hajlandó a transznemű tanítványát a »they« névmással megszólítani. A tanárt ezért fizetett szabadságra küldték először, majd amikor az folytatta a munkáját, börtönbe zárták. Tizenegy napja ül a börtönben, nem tudni, hogy mikor szabadulhat.
A csavar a történetében az, hogy amikor nem volt hajlandó a »they« névmást használni, heves szóváltásba keveredett az igazgatóval, ami miatt a helyi bíróság távoltartási végzést adott. A bíróságnak Enoch Burke azt nyilatkozta, hogy »azért állok ma itt, mert nem vagyok hajlandó egy fiút lánynak hívni«. Az ír konzervatívok közül sokan mártírként tekintenek rá.”