Táncházak éjszakája a Fonóban
Szeptember 9-én indítja a táncházi évadot a Táncházak éjszakája.
Szeptember 9-én indítja a táncházi évadot a Táncházak éjszakája.
Az életmű fő helyszíne, az erdélyi Szék fél évszázada: amikor már a kocsma és a piac is bezár.
A könyv címe – Józan részegség – egy idézet, ami szemléletesen ábrázolja az érzést, amely a táncházban magával ragadja az embert.
Szilvay Gergely Józan részegség című kötetete az 50 éves táncházmozgalom meghatározó szereplőivel készített interjúit gyűjtötte egybe.
A táncházban olyan vendégek húzzák a talpalávalót, mint Kodoba Florin és a Magyarpalatkai Banda, valamint a Fanfara Complexa.
Csángó strófák, koncertek és táncház is szerepel a programban.
A sokszínűség jegyében rendezik meg a népzene ünnepét a Müpában.
Befogadó közösség kell ahhoz, hogy valaki zenélni, énekelni merjen.
Fellép a Góbé, a lengyel Kapela Maliszów és a szlovák Nogaband.
A Táncház-akadémia projekt nyitott alkalmaira bárki, bármikor becsatlakozhat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Vádat emeltek egy zalai sportegyesület vezetője ellen.
Nagy Márton az EIB év elején kinevezett elnökével tárgyalt.
Az ok a megemelkedett energiaárak.
Aljasságból, hazugságból, gyávaságból, árulásból áll össze ez a nem is tudom micsoda.
A IX. kerület vezetése helyett a karrierépítésre koncentrál Baranyi Krisztina.
Egy motorkerékpárt is megpróbált ellopni, de nem járt sikerrel a férfi, aki jelenleg már börtönben ül más büncselekmények miatt.
A támadás pánikot keltett a környéken élők körében.
Oroszország rakétákat tesztelt, demonstrálva technológiai fölényét.
A Demokrata Párt egy közleményben bejelentette, hogy „lázadás" miatt feljelentést tesz Jun Szogjol elnök és magas rangú biztonsági tisztviselők ellen.
Kevés vezető mondhatja el magáról a világon, hogy rendszeresen egyeztet a katolikus egyházfővel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.