Aknavetőgránát miatt kellett kiüríteni egy bajai társasházat
A helyi Szabadság utca egyik társasházának kertjében földmunka közben találtak egy robbanótestet.
A helyi Szabadság utca egyik társasházának kertjében földmunka közben találtak egy robbanótestet.

Az eddig ismeretlen okból bekövetkezett Liszt Ferenc utcai robbanásban az épület felső szintje teljesen megsemmisült.
Az egykori munkásszállóból, Veszprém „zűrös helyéből” már-már közönséges társasház lett, a társasházakra jellemző problémákkal. Lakói közül többen bántónak tartják a pokoli torony minősítést.

A népszerű szállásadói platform sok helyen problémát okoz azzal, hogy a Budapestre néhány napra nyaralni, szórakozni érkezők késő éjjel zajonganak.

Józsefvárosban a lakáshotel után januártól négyzetméterenként 1898 forint adót kell fizetni, és a lakóközösség beleegyezése nélkül nem működhet a kiadás.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Néhány vonat kimarad, néhány sokat késik.

Ez a magyar álláspont.

Kiderült, hogy készülnek a Medián mérései.

A Magyar Pétert támogató véleményvezér tavaly november óta áll az újbudai önkormányzat alkalmazásában.

Különleges szentévet hirdetett XIV. Leó pápa Szent Ferenc halálának nyolcszázadik évfordulójára.

A brazil elnökkel egyeztetett Putyin.

A dán és a grönlandi külügyminiszter szerdán Washingtonba utazik.

A súlyos betegséggel küzdő Fazekas László 137 tétmérkőzésen erősítette a csapatot.

Ezért a dobogós helyezésért nincs szégyenkeznivalója olimpiai bajnokunknak.

Az 5G hálózat bevezetésének és a kereskedelmi szolgáltatások megkezdésének határideje 2027 márciusa.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.