Blues-rock szerelemgyerek + podcast
Tátrai Tiborral és Szebényi Dániellel beszélgettünk.
Tátrai Tiborral és Szebényi Dániellel beszélgettünk.
A godfater. szerelemgyerek, s beleszeretett a MAHASZ is, tudniillik Fonogram-díjjal jutalmazták a zenekart.
A rock aranykorát, a hatvanas–hetvenes évek fordulóját idézi Tátrai Tibor új zenekara, a Godfater bemutatkozó korongja.
Az együttes május 13-án lép fel a Barba Negrában
A koncertek előtti izgalomról és arról is beszélt a Kultúra.hu-nak Tátrai Tibor, hogyan éli meg, hogy idősebb zenészként fiatalok között játszik.
Hiába aratott páratlan sikert a Syrius Ausztráliában, itthon nem kapott lehetőséget Erdős Pétertől.
Noha saját korukban elképesztő nemzetközi karriert futottak be, a proletárdiktatúra korlátolt elvtársai lehetetlenné tették a Generál létezését.
A kilencvenes években a Tátrai Band lett a hazai melodikus rock egyik meghatározó formációja, az énekesi poszton Horváth Charlie-val, aki megalapította saját csapatát, Charlie Band néven.
Ausztráliába a formáció a kirobbanó nagy sikereik ellenére sem térhetett vissza a pártállami packázások miatt, pedig hívták őket.
Harmadszor rendezik meg a Volt egyszer egy Ifipark című koncertsorozatot a budai Várkert Bazárban, június 23-tól szeptember 21-ig Kovács Kati, az Edda Művek, az Ős-Bikini, Deák Bill Gyula és a Piramis is fellép.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kocsis Máté cáfolta a Tisza Párt elnökének vádaskodásait.
Hungary has one of the highest levels of access to healthcare in the European Union.
A magyar Szent Korona nemcsak egy páratlan műkincs, de a magyar jogrend értelmében egy élő személyiség is.
Méltatta a sportközpontot Szentkirályi Alexandra.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
Sikeres tárgyalás az oroszokkal – írta a miniszterelnök a Harcosok klubjában.
Az Emily Párizsban című sorozat rendezőasszisztense mindössze 47 éves volt.
A miniszterelnök fontos bejelentést tett a Barátság kőolajvezetékről, és Magyar Péternek is odapirított a bejegyzésében.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.