Hárommillió androidos mobilt kapott el egy vírus
Az Autolycos nevű mobilvírus nyolc különböző alkalmazás letöltésével képes volt több mint ennyi készüléket károsítani.
Az Autolycos nevű mobilvírus nyolc különböző alkalmazás letöltésével képes volt több mint ennyi készüléket károsítani.
További három éven át készülhetnek hozzá fizetős biztonsági frissítések.
Kutatások szerint az internetfüggőség már nemcsak a gyerekeket, de az időseket is veszélyezteti.
Jobb esetben csak egyes hozzáféréseket veszítünk el készülékünkkel együtt, rosszabb esetben illetéktelenek kaparinthatják meg.
A BME Aerospace Team első és egyedüli magyar csapatként részt vesz októberben az egyetemi rakétafejlesztés legrangosabb európai versenyén.
Közel egy évtizeden keresztül árulta a Cisco eszközeinek másolatait az elkövető.
Milliók nem tudtak telefonálni, netezni, továbbá bankkártyával fizetni a boltokban.
Eredetileg a videójátékosoknak találták ki, de az otthoni és az irodai munkát is segíthetik a gamerszékek.
7,6 százalékkal csökkenhet az eszközök értékesítése.
A MOME 2022-ben is meghirdette kreatív pályázatát a 7–10. osztályos korosztály számára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ügy pikantériája, hogy a színésznő a Coldplay frontemberének, Chris Martinnak a volt felesége.
A Red Bull versenyzője az első körtől kezdve vezetett.
Valami nagyon félrement a showbizniszben.
Magyarországon ma úgy élhetünk, hogy mások nem mondhatják meg külföldről, hogyan éljük az életünket.
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyarok nem kérnek az uniós háborús költségvetésből.
Így reagált a nemzetközi sajtó Orbán Viktor beszédére. Hírfolyamunk folyamatosan frissül!
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A négyszeres olimpiai bajnok Léon Marchand látta, mire képes a magyar riválisa, nagy csatára készül ellene.
A miniszterelnök leszögezte, hogy a magyarok nem kérnek az uniós háborús költségvetésből.
Így reagált a nemzetközi sajtó Orbán Viktor beszédére. Hírfolyamunk folyamatosan frissül!
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.