A Márki-Zayt Amerikába utaztató Kész Zoltán is felbukkan a Jobbik névváltása mögött
A Jobbik név elhagyására készül a Gyöngyösi Márton által vezetett, egykor nemzeti radikális formáció.
A Jobbik név elhagyására készül a Gyöngyösi Márton által vezetett, egykor nemzeti radikális formáció.

A korábban Márki-Zay Péter kampányában is felbukkant, jelentős amerikai kapcsolatokkal rendelkező Somogyi Zoltán és Kész Zoltán állhatnak a Jobbik átnevezése mögött.

Gyöngyösiék hatvanmilliós szerződést kötöttek egy háromhetes munkára a Civitas Intézettel.

A Jobbik lesz a Fidesz Ludas Matyija – magyarázta már tizenegy évvel ezelőtt a bukott miniszterelnök egy kampányrendezvényen.

A hazánkat évekig pénzügyi gyámság alatt tartó Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik embere már 2018-ban megfordult a Jobbik belső köreiben.

A CEU egyik alapítója tevékenyen vett részt a Gyurcsány-kormányban, valamint a Jobbik balra tolásában.

A Soros-egyetemet vezető Teplán István sokat tett a Jobbik teljes baloldali fordulatáért.

A Jobbik látványos ideológiai fordulatokat produkáló, unióellenesből föderalistává avanzsált politikusa, Gyöngyösi Márton lehet a sorosista, gyurcsányista Teplán István fő kapcsolattartója.

Gyöngyösi Márton uniós képviselő brüsszeli társaságának több tagja is a Jobbik Soros-embereként ismert Teplán István alapítványából érkezett. Újabb részleteket derített ki a Magyar Nemzet.

Az EP-képviselő Gyöngyösi Márton alkalmazottai Teplán István CEU-alapító alapítványából kerültek ki.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Fidesz frakcióvezetője nem hagyta szó nélkül a Maja T. néven ismert, szélsőbaloldali, antifasiszta aktivistának az ügyében hozott ítéletet.

Világszínvonalú, magyar fejlesztésű CT-berendezés segíti a gyógyulást Gyulán.

A város közgyűlése szerdán úgy döntött, hogy nem oszlatja fel magát.

Lejtmenetben a Tisza, stabilan vezet a Fidesz.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

Kegyetlen, amit a támadás maga után hagyott.

Egy, a napokban megjelent nemzetközi tanulmány állításával ellentétben a hazai alma egészséges és biztonságos.

A tavalyi év rekordnak számított a járműállomány zöldítésében.

Jelentős átrendeződéssel indult az év a fiatal használt autók piacán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.