Vadmacskát fotóztak a Visegrádi-hegységben
A fotózott példány fontos eredmény a faj védelmének és kutatásának szempontjából.
A fotózott példány fontos eredmény a faj védelmének és kutatásának szempontjából.

A támadott jogszabályhelyek nem biztosítják az állam alaptörvényben előírt természetvédelmi kötelezettségét.

Tavalyi felmérés szerint a madárfajok csaknem húsz százaléka valamilyen mértékben veszélyeztetett.

Az agrárminiszter beiktatása utáni első hivatalos nemzetközi útja Szlovákia környezetvédelmi miniszteréhez vezet majd.

Megint tavasz: rügyet bontanak a fák, végre vége a kabátos időnek, és itt a világvége-szorongás.

A természet szeretetének és védelmének megünneplése már 1906 óta hagyomány.

Egyesületek és diákok próbálják menteni az egyre kevesebb kétéltűt.

A bős–nagymarosi vízlépcsőrendszer visszamondása, majd a Duna elterelésének ügye három évtizeden át mérgezte Magyarország és Szlovákia viszonyát.

A halászok ráadásul felborítják a disznódelfinek fennmaradásáért küzdő természetvédők hajóit.

Az álló- és folyóvizekben egyaránt előforduló süllő az egyik legnemesebb hazai ragadozó halunk.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.

A kafetériarendszer hozzájárulhat a pénzügyi biztonsághoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.