Lyuk a paravánon

Mintegy hatszázmillió madár tűnt el az Európai Unió területén 1980–2017 között, ami 17-19 százalékos állománycsökkenés. A házi veréb állománya ötven százalékkal apadt, a fogoly hazai állománya 91 százalékkal esett vissza. A tavalyi év madarának választott cigánycsuk 51 százaléka hiányzik Magyarországon. Tavalyi felmérés szerint a madárfajok csaknem húsz százaléka valamilyen mértékben veszélyeztetett.

1240707148 Forrás: Getty Images

A kilencvenes évek második felében Angliában járt szakmai úton ­Lovászi Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület monitoring és kutatási osztályának vezetője.

A fiatal természetvédő az út során egy paravánra figyelt fel, amelyet két helyen kilyukasztottak. A lyukakba tett távcsövek nyújtotta ­élményért két hosszú sorban álltak az emberek. Lovászi ­Péter ráért, és égett benne a kíváncsiság, hogy vajon miféle érdekességet láthat. Mikor sorra került, hatalmas meglepetés érte. Madáretetőt látott néhány mezei verébbel. Angliá­ban akkor került a veszélyeztetett fajokat soroló Vörös Listára a mezei és a házi veréb, a seregély és a sárgarigó. Utóbbi azóta kipusztult.

Egysíkú tápláléklánc

– A hazai házi- és mezeiveréb-állomány harminc-negyven százaléka maradt meg 1980-hoz viszonyítva. Nem vagyunk olyan rossz helyzetben, mint a sokkal korábban iparosodott, urbanizálódott nyugati országok, de nálunk is megindultak azok a folyamatok, amelyek a madárállomány létét veszélyeztetik – tájékoztat Lovászi Péter. Ilyen folyamat a vegyszerhasználat vagy a területalapú agrártámogatás, ami miatt olyan helyen is mezőgazdasági termelés folyik, ahol egyébként nem folyna, mert a rossz minőségű, szikes-homokos talaj miatt nem érné meg. A korszerű gépeknek köszönhetően egyre kevesebb gabonaszem szóródik el, a kemikáliák miatt nincsenek gyomnövények – márpedig ezek a madarak fontos táplálékai. Ha eltűnnek a mezsgyék és a vadvirágok, ha megszűnik a táplálék sokszínűsége, akkor a beporzók száma is megcsappan, ami a terméshozam csökkenése mellett a rovarevő madarak számát is apasztja.

Tavaly október közepén jelent meg, hogy az Európában őshonos madárfajok mintegy harmadának hanyatlik az állománya.

Az elemzés 544, Európában rendszeresen és természetes módon előforduló madárfaj veszélyeztetettségét, „kihalási kockázatát” értékelte.

Az egyik legfontosabb megállapítás, hogy a madárfajok csaknem húsz százaléka valamilyen mértékben veszélyeztetett. Hetvenegy faj esetében közvetlenül fennáll annak a veszélye, hogy teljesen eltűnjenek a kontinensünkről, további 35 faj mérsékelten fenyegetett. Ahhoz, hogy egy fajt a veszélyeztetett kategóriába soroljanak, az európai populációnak három generáció alatt minimum harminc százalékkal kell csökkennie. Ha ez a csökkenés ugyanennyi idő alatt nem éri el, de megközelíti ezt az értéket, akkor kerül a faj a mérsékelten fenyegetett kategóriába. Mivel az európai madárfajok ötöde (103 faj) szinte kizárólag a kontinensen fordul elő, így ezeknél a regionális adatok egyben a világállományra is vonatkoznak.
Az utóbbi hat évben három madárfaj pusztult ki a kontinensen (guvatfürj, talpastyúk, fenyősármány). A tengeri madarak, a vízimadarak (récék, libák, vöcskök), a parti madarak és a ragadozók a legveszélyeztetettebb és leggyorsabban csökkenő csoportok Európában.

– Az ember nemcsak az élőhelyek beszántásával, lebetonozásával veszélyezteti a madarak létét, hanem a klímaváltozás is alapvetően befolyásolja az életüket. Egyes vonuló fajok évezredek óta az év ugyanazon szakaszában indulnak útnak, de a melegedő klíma miatt nem találják megszokott táplálékukat. Nemcsak nálunk, a telelőhelyükön sem. A rovarevő kerti poszáta állománya kilencven százalékkal csökkent, aminek legfőbb oka a telelőhelyükön, azaz a Száhel-övezetben bekövetkező élőhelyvesztés – árnyalja a képet Lovászi Péter.

Az adatok alapján az erdőlakó madarak jobb helyzetben vannak, mint a legelőkön, réteken, vizes élőhelyeken élő társaik.

– A madárállományok felmérése 1999 óta egységes módszerben történik, ezekből az elemzésekből vonható le az a következtetés, hogy az erdei fajok állományai stabilnak mondhatók, szemben a mezőgazdasági területen élő fajokkal vagy épp a repülő rovarokkal táplálkozókéval, esetleg a hosszú távú (Szaharán túli telelőterületre) vonulókéval – tájékoztat Laczik Dénes, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának erdészeti referense.

A szakember szerint ennek az az oka, hogy az erdei élőhelyeken sok az élőhelyi szempontból tág tűrésű faj (fekete rigó, erdei pinty, barátposzáta, citromsármány és a többi), vagy az állandó faj (harkályfélék, cinegék). Illetve, hogy az erdőterületeken minimális a vegyszerhasználat, tehát a táplálékkészlet bőséges. Utóbbi a városokban is nagy mennyiségben elérhető.

– Az emberi környezetet előnyben részesítő madarakat – hacsak szándékosan nem pusztítjuk őket – elég nehéz eltántorítani a közelünkből. Fekete rigóból, vetési varjúból, csókából, szarkából egyre több él a településeken. Házi verébből viszont sajnos egyre kevesebb van, ez nagyrészt összefügg a településeken visszaszorult ­állattartással. Nincs lócitrom, nincs veréb…

– állítja Laczik Dénes.

Fokozott élőhelyvesztés

A kiszámíthatatlan csapadék, a hosszú száraz időszakok a vizes élőhelyek madárvilágára jelentenek csapást. Vészesen fogyatkozik a bölömbika, a bíbic, a sárszalonka és a piroslábú cankó állománya. Mindkét faj a nagyarányú élőhelyvesztés áldozata. Fontos lépés volt a folyók szabályozása, hiszen rengeteg mezőgazdasági művelésre alkalmas terület jött létre, megzabolázták az alföldi folyókon levonuló árvizeket, kevesebb lett a betegségeket terjesztő szúnyog, de ezzel Lovászi Péter szerint az élővilágra is súlyos csapást mértünk. A kevésbé rendezett világ sokszínűbb életet adna. Ugyanakkor kedvező folyamatnak tartja az elmúlt évtizedekben indított erdőtelepítési programot, amelynek köszönhetően jelentősen nőtt a zöldterületek kiterjedése.

A madaraknak azonban nem mindegy, hogy őshonos vagy idegenhonos fákat telepítenek. Az idegenhonos bálványfát, akácot, amerikai kőrist alig eszi rovar, mert az eredeti fogyasztói (még) nem jelentek meg nálunk. De nem biztos, hogy ha megjelennek, az jó lesz az itt élő őshonos fajoknak, hiszen nem tudnak egyik pillanatról a másikra átállni egy másik táplálékra az élőlények, ez hosszabb folyamat eredménye.

Hasznos „rendetlenség”

– Az akác Észak-Amerikából származó fafaj, rendkívül jól hasznosítható faanyaggal. Jó mézelő. A gyökerein élő nitrogéngyűjtő baktériumok a levegő nitrogénjét megkötik, a talajban így feldúsul a nitrogén. Az őshonos gyepterületre ültetett akácos néhány évtized alatt megváltoztatja a talaj összetételét, eltűnnek a gyepvegetáció őshonos növényei és a hozzájuk kötődő állatok. Az akácos alatt a nitrogénkedvelő növények terjednek el, mindent beborít a szeder, a csalán, a bodza, a meddő rozsnok és a ragadós galaj. Az akác levelét kevés faj fogyasztja, így kevés madárnak ad megélhetési lehetőséget. Ágszerkezete a gallyfészkek építéséhez sem kedvező, laza lombja nem nyújt elég rejteket, kemény fája a harkályok általi odúkészítésre sem kedvező. Már csak azért sem mennek oda szívesen a harkályok, mert kevés rovar lárvája fejlődik az akác fájában, így nincs mit kikopogtatni belőle. Egyszóval elég sivár lesz az életközössége egy ilyen erdőnek – mondta el az erdészeti referens. A szakma is inkább kultúrerdőnek vagy faültetvénynek sorolja be az ilyen állományokat.

– Remélem, időben észleljük a kedvezőtlen folyamatokat, és be tudunk avatkozni. Nem szeretném megérni, hogy hazánkban is paraván mögé bújva, távcsőbe kukucskálva lássunk csak házi vagy mezei verebet

– búcsúzik Lovászi Péter. Laczik Dénes szerint az embernek el kellene viselnie a „rendetlenséget” az erdőben, a szúnyogcsípést, a településeken élő madarak zajongását és az élettevékenységeik során keletkező egyéb kellemetlenségeket.

Veszélyeztetett hazai fajok

Hazánkban a mezőgazdasági területekhez, illetve az időszakos vizes élőhelyekhez kötődő fajok állománya csökken a legnagyobb mértékben. A fürj korábbi stabil státuszából a mérsékelten fenyegetett kategóriába került, aminek egyik oka, hogy több dél-európai országban még mindig vadászható faj, de illegális vadászata is jellemző.

A vetési varjút Európában a kipusztulás fenyegeti. Nálunk az intenzív mérgezések és fészekkilövések következtében az 1980-as évekre jelentősen megfogyatkozott, csak a 2010-es években tapasztalhattuk az állomány stabilizálódását. A faj fészektelepei természetvédelmi szempontból kiemelt fontosságúak: az elhagyott fészkek jelentik a kék vércsék fészkelőhelyét, de a fészkeket elfoglalhatják a vörös vércsék, erdei fülesbaglyok, kabasólymok is. A kék vércse hazai költőállománya 2006-ban hatszáz párral érte el az eddig ismert minimumát. Ezt követően a fajmegőrzési programok hatására gyors növekedéssel ezer pár felett stabilizálódott. A faj mára döntően mesterséges fészektelepeken, költőládákban költ. Emblematikus ragadozó madarunk, a kerecsensólyom hazai állománya részben a hatékony védelmi intézkedéseknek köszönhetően az 1980-as évektől lassan, de folyamatosan növekedett, de az elmúlt évtizedben megállt ez a folyamat, sőt bizonyos területeken jelentős állománycsökkenést tapasztaltak a szakemberek.

Mivel a faj európai állományának jelentős része Magyarországon él, megőrzése a kék vércsééhez hasonlóan a hazai természetvédelem egyik kiemelt feladata.

Borítókép: Madárriasztás az Egyesült Királyság egyik szélturbinatelepének közelében. A megújuló energiaforrás sokszor negatívan befolyásolja a természetes környezetet (Forrás: Getty Images)