Zsidó fesztivált töröltek a terrorizmus veszélye miatt
Túl nagy a félelem a solingenihez hasonló támadástól.
Túl nagy a félelem a solingenihez hasonló támadástól.
A német nép egyre inkább elveszíti az ellenőrzést a saját sorsa felett.
A politikai elit által irányított akciók sorozata már a mindennapi biztonságunkat fenyegeti.
A férfi már korábban is összetűzésbe került a hatóságokkal.
Az elkövető egy kiskorú fiú, aki az interneten radikalizálódhatott.
A brit rendőrség nem a terrorizmust, hanem az ellene lázadókat kezeli terrorizmusként.
Terrorizmus gyanújával vizsgálatot indított a rendőrség Írországban, miután a hadsereg egyik nyugati laktanyájában késsel súlyosan megsebesítették a tábori lelkészt – közölte pénteken a rendőrség.
Az Egyesült Államoknak rá kell ébrednie az online tér jelentette fenyegetésre.
A belga hírszerző szolgálatok szerint nem zárható ki, hogy erőszakos akciót készítenek elő a párizsi olimpia során Belgium területéről.
A bíróság nem fogadta el a férfi fellebbezését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Sajnos a közel-keleti helyzet egyre súlyosabbá válik, egyre súlyosabb harcok zajlanak a térségben - mondta a külügyminiszter.
Hamarosan jönnek a további részletek.
A Chelsea középpályása az utóbbi napokban egy Instagram-videóval került a figyelem középpontjába.
The Hungarian prime minister fears a growing threat of terrorism.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A játékosok a kórházba mentek, hogy véradással segítsék a sérültek ellátását.
A feltűnési viszketegséggel megáldott Tompos Márton élőben közvetítette az első „felcsúti pride-ot”.
Mága Zoltán elindította a Nemzeti összefogás jótékonysági koncertsorozatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.