Tökéletesen működő titkosszolgálat nem létezik
A hibák teljes és őszinte feltárásával lehet elejét venni annak, hogy Izraelnek még egyszer ilyen nagy árat kelljen fizetnie.
A hibák teljes és őszinte feltárásával lehet elejét venni annak, hogy Izraelnek még egyszer ilyen nagy árat kelljen fizetnie.
Az izraeli titkosszolgálat szinte egyáltalán nem képes ügynököt bejuttatni a Hamászba.
A honvédelmi miniszter már meg is nevezte, kit javasol utódjának.
Tényfeltáró sorozat indul a Magyar Nemzetben, eddig nem publikált információkkal.
Az Alapjogokért Központ elemzője úgy látja, naivitás lenne azt gondolni, hogy az amerikai baloldal az önkormányzati és EP-választási kampányban ne finanszírozná a magyarországi baloldalhoz köthető szervezeteket
A világhatalmi versenyfutásban egyre jobban felértékelődnek a titkosszolgálatok is.
Ismét itt egy Kennedy, aki kellemetlen dolgokat feszeget. Vagyis az igazságot.
Akkor kerül erre sor, ha a hivatalban maradás államérdeket sért vagy az érintettet bűncselekmények elkövetésével vádolják.
A romákat megölő banda három tagja élete végéig a fegyházban marad.
Eredménytelenül zárult az amerikai titkosszolgálat nyomozása a Fehér Házban július elején talált kokain ügyében – közölte az elnöki hivatal őrizetét ellátó hatóság csütörtökön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Felülmúlta önmagát a dunaújvárosi fesztivál.
Ráadásul agresszívan lépett fel az őt kérdező spanyol képviselővel szemben.
Nem akarjuk, hogy koporsóban hozzák haza gyermekeinket, Magyar Péterék ehhez asszisztálnak – hangsúlyozta Vitályos Eszter.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Az átlagos diák órabér 2100–2300 forint között mozog, de egyes területeken ennél jóval többet is el lehet érni.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
Az átlagos diák órabér 2100–2300 forint között mozog, de egyes területeken ennél jóval többet is el lehet érni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.