A harmincöt évvel ezelőtti magyarellenes pogromkísérletről nemcsak az erdélyi magyar sajtó minden jelentősebb orgánuma emlékezett meg, hanem jelentős közéleti személyek részvételével kisebb konferenciát is szerveztek Marosvásárhelyen Tőkés László, Gabriel Andreescu egyetemi tanár, Florian Mihalcea, a Temesvár Társaság elnöke és Kincses Előd ügyvéd részvételével.

Az EMNT minap újraválasztott elnöke rámutatott arra, hogy „ennek a három esetnek az a közös eleme, hogy mindháromban mesterségesen elővezényelt szereplők, feltüzelt, felbujtatott, ellenséges agresszív csoportok (terroristák, parasztok, bányászok) provokálták ki és idézték elő a véres eseményeket. A terroristáknak, a Görgény-völgyi parasztoknak és a Bukarestbe bevonuló bányászoknak ugyanaz volt a szerepük mindhárom esetben, valamennyi helyszínen. Három és fél évtized távolából nagy bizonyossággal állapíthatjuk meg, hogy a gyilkos intervenció és a véres összecsapások egyazon forgatókönyv szerint zajlottak, az atrocitások és erőszakos cselekmények kitervelői és szervezői pedig ugyanazok voltak, éspedig a hírhedt Securitate – volt – keretlegényei, vagy – ha tetszik – a román kommunista »mélyállam« és »háttérhatalom«, vagy egy Bukarestben székelő titkos »kamarilla« anonim titkosszolgálati aktorai.”

Precízebben aligha lehet megfogalmazni a lényeget. Az idézett passzus arra is rávilágít, hogy az egyébként is teljességgel komolyanvehetetlen, s a minap az Erdélyi Napló hasábjain Hegedűs Tamás közgazdász által adatokkal cáfolt „bezzegromániázás” első, a rendszerváltást rögvest követő megfogalmazása, miszerint „bezzeg Romániában véres forradalom volt s így mélyrehatóbb rendszerváltozás”, mekkora valóságtartalommal bír. Semmilyennel.
Bukarestben ugyanis nem volt forradalom. Puccs volt, önmagukat a későbbiekben valódi ellenállókkal hitelesítő második vonalbeli kommunisták hatalomátvétele történt meg december 21-ről 22-re virradó éjjel, akik minden bizonnyal a KGB és a CIA jóváhagyásával vagy akár aktív segítségével a maguk oldalára állították az állami erőszakszervezeteket, beleértve a hírhedt titkosszolgálatot, a Securitatét. Másrészt a régi elit itt is átmentette magát, az új gazdasági és politikai vezető réteg tagjainak nagy része a korábbi rendszer kedvezményezettjei közül került ki.

1996-ig, amikor első ízben győztek a bukott rendszer elitjétől többé-kevésbé független, a Demokratikus Konvencióban tömörülő erők, joggal lehetett attól tartani, hogy a december 22-e utáni öldöklés felelősei büntetlenségük érdekében inkább megszüntetik a demokrácia színfalait, mintsem hogy átadják a hatalmat. Hogy kötöttek-e bármiféle háttéralkut az új hatalom képviselőivel, vagy egyszerűen csak erőtlen volt az új vezetés ahhoz, hogy mozgásba hozza az igazságszolgáltatás átmentett struktúráit és tiszta vizet öntsön a pohárba, azt talán soha nem fogjuk megtudni.

Az viszont látható, hogy a Tőkés László által említett három dosszié ügyében hiába várjuk a felelősök megbüntetését. Ion Iliescu, a december 22-e utáni vérengzés s a „bányászjárások” első számú vádlottja, akkori államelnök néhány hete töltötte be 95. életévét. Már emeltek vádat ellene az utóbbi években mind a 862 ember halálát és 2150 sebesülését eredményező decemberi katonai diverzió, mind a pedig négy halálos áldozattal és 1300 sérülttel járó bányászjárás ügyé­ben, de az eljárás majdnem oly lassan zajlik, mint a vádemelés.

Iliescu nyelvi leleménye volt a román „eredeti demokrácia”, amiből most néhány hete ismét ízelítőt kaphattunk. Miután minden érdemi indok nélkül az Alkotmánybíróság eltörölte a tavalyi elnökválasztás eredményét, annak győztesét, a Donald Trumpot és Vlagyimir Putyint egyaránt tisztelő, szuverenista Calin Georgescut indulni sem engedik már. Igen, fel lehetne sorolni a ráolvasott, jellemzően nem alaptalan vádakat, a legionárius mozgalom és Antonescu méltatásától mélyen fekvő nacionalizmusáig, de elég világos, hogy itt a globalista-brüsszelita lobbi győzelméről van szó. 

De bármi is lesz az elnökválasztás eredménye, az borítékolható, hogy a „fekete március” felelőseit nemhogy bíróság elé nem állítják, be sem fogják azonosítani s meg sem fogják nevezni. A magyarellenes pogromkísérlet pedig megmarad a két nemzetet mindig is elválasztó történelmi események között.