Napjaink híreit olvasva egyre erősebb bennem a nosztalgia az analóg világ iránt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, vagy legalábbis annak tűnt. A titkosszolgálati világban is. Vaszilij Mitrohin, a szovjet titkosszolgálat, a KGB irattárosa évtizedeken keresztül jegyzetelt. Mint egy középkori szerzetes másolta az akták általa fontosnak vélt adatait, amit aztán a dácsája padlója alá rejtett el. És várt. Az idő a Szovjetunió felbomlásával, 1991-ben jött el. Akkor besétált a moszkvai brit nagykövetségre, hóna alatt a jegyzetei egy részével. Egy év múlva már az Egyesült Királyságban élt.
Ebben az analóg világban még azt tanították, hogy az ellenséges hírszerző és a neki dolgozó ügynök közötti legkockázatosabb feladat a megszerzett információk átadása. Ha ekkor sikerül lebuktatni őket, akkor akár nyílt eljárásban is bíróság elé lehet állítani őket. Akkor még fedett találkozó, pillanattalálkozó, tárgyi postaláda, rejtjelzett üzenet fogalmait tanították az elhárításnál.
Aztán jött a digitális, szép új világ, és fenekestül felforgatott mindent. Tömegessé váltak a mobiltelefonok, jöttek a szöveges üzenetek. Majd az internetes információrobbanás. Napjainkban már szinte mindenki az interneten kommunikál. Ezen keresztül éljük az életünket. Levelezünk, fényképeket, videókat küldünk. Dolgozunk, pénzt utalunk, a boltban fizetünk. A legtöbben örülnek, hisz úgy érzik, hogy ezáltal könnyebb lett az életük. Egyszerűbben és gyorsabban tartják a kapcsolatot családjukkal, barátaikkal.
De 2013-ban jött Edward Snowden, aki már ennek az új világnak az embere volt. Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) alvállalkozójaként dolgozva megismerte, hogy milyen profi kémszoftverekkel ellenőrzik tömegesen az emberek kommunikációját. Kiderült, hogy már nemcsak célirányosan végeznek megfigyeléseket az amerikai szolgálatok, hanem tömegesen gyűjtik, elemzik a digitális világban keletkező információkat. Még ugyanebben az esztendőben derült ki, hogy
az amerikaiak lehallgatták, megfigyelték Angela Merkel német kancellárt, valamint kormánya számos tagját is. Ahogy sok nyugat-európai politikus telefonjait, sms-eit is nyomon követték. A hír kipattanása után a várt botrány elmaradt. Diszkrét diplomáciai tárgyalásokon elsimították a feszültséget.
Közben kiderült az is, hogy a németek meg lehallgatták a franciákat. Szóval egyértelművé vált, hogy a digitális kommunikáció kétségtelen előnyei mellett jelentős veszélyeket is hordoz magában. Ezek után azt gondolhatjuk, hogy mind a politikusok, mind a titkosszolgálatok levonták a megfelelő konzekvenciákat, tanultak a leckéből. Ami persze igaz is. Legalábbis az oroszok a maguk kissé bumfordi, de józan módján léptek.
Putyin elnök utasította a titkosszolgálatokat, hogy az igazán érzékeny műveleteiknél térjenek vissza a papíralapú rendszerre. Mechanikus írógép, dosszié, védett irattár. Az internetről pedig lekapcsolták őket. A nyugati szolgálatok szofisztikáltabb megoldást választottak. Rejtjelző szoftverek, speciálisan kódolt telefonok, számítógépek.
Amelyek persze kicsit nehézkesebbek, bonyolultabbak, esetleg lassabbak is a polgári eszközöknél. Ezért aztán sokan csak felesleges nyűgnek érzik a használatukat.
