Öt tonna sóval mentik meg a Fertőzug veszélyben lévő tavacskáját
A fő kihívás és feladat azonban az, hogy helyreállítsák a természetes folyamatokat.
A fő kihívás és feladat azonban az, hogy helyreállítsák a természetes folyamatokat.

Remélhetőleg rövidesen a korcsolyázóktól, fakutyázóktól, jégvitorlásoktól is színes lesz a magyar tenger.

A férfi állítja, hogy a csónak, amelyet a volt felesége bérelt, nem volt szabályosan felszerelve.

Ugyan azt a halat nézte ki magának ember és állat, a csatából azonban utóbbi került ki győztesen.

A kutyák körében is egyre népszerűbb a Balaton: a keszthelyi ebbarát strandot idén tömegek látogatták meg.

A Balaton egyáltalán nem úgy nézett ki, mint ahogy mostanság szeretjük, a formája is más volt.

A tervek szerint a 2030-ig szóló stratégiai koncepcióhoz és a 2021–2027 közötti időszakra eső konkrét teendőkhöz a Balaton Fejlesztési Tanács január 17-ig várja a hozzászólásokat.

A turisztikai szakemberek és a helyi önkormányzatok szerint a Balatonnál idén is a „strandturizmusban” lesz a legnagyobb fejlődés. Ezt megalapozzák az állami támogatások.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.