A hét közepén már fürdőzhetünk a Balatonban
A Balaton vize 25-26 fok lehet a hét közepére.
A Balaton vize 25-26 fok lehet a hét közepére.

Az átlagos vízállás meghaladta a 120 centiméteres szabályozási szintet.

Claire-Louise Bennett Tó című könyve Nagy Koppány Zsolt szerint zavarba ejtő könyv.

Egy svájci cég minden évben elkészíti limitált kiadású, üvegenként 40 ezer forintot érő ginjét.

Nemcsak elhúztak, de jöttek is ide – főleg nyári ludak, amelyek már itt fognak telelni.

A Városliget Zrt. közlése szerint eddig csupán részeredmények vannak az ügyben.

A Perseverance új felvételei, amelyeket a kráterben készített, megerősítették, hogy valóban egy folyódeltáról van szó.

Szakértők szerint tíz-tizenkét évenként számolni kell a szárazabb évek következményével.

A legnagyobb ponty súlya 21,65 kg volt. Szántódnál pedig Sebestyén András fogott ki egy 20,02 kg-os példányt.

A Magas-Bakony zárt erdejében, az égnek magasodó, megmerevedő fái között a nyolcvanas években vaditatót hoztak létre, ebből lett az erdő tava.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A magyar diákok továbbra is eljutnak külföldi egyetemekre.

Helyre kell állítani a főváros törvényes működését – közölte Sára Botond főispán.

Megszólalt az egészségügyi államtitkár.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Abu-Dzabiban háromoldalú béketárgyalásra kerül sor.

Közelebb kerülhet a Putyin–Zelenszkij-találkozó?

Egymás ellen akarják uszítani magyart magyarral.

A napokban érkezik meg több millió munkavállaló januári bére.

Remek magyar sikereket hozott a texasi Austinban rendezett úszóverseny.

A NATO Ukrajna mellett marad.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.