Sopronban más fesztivál is volt
Bármekkora is ez a most dübörgő soproni VOLT fesztivál, volt itt egy másik „fesztivál” is, az még nagyobbat szólt. Ebben meg is egyezünk Soproni Horváth Lajos barátommal.
Bármekkora is ez a most dübörgő soproni VOLT fesztivál, volt itt egy másik „fesztivál” is, az még nagyobbat szólt. Ebben meg is egyezünk Soproni Horváth Lajos barátommal.
Először nyitják meg a nagyközönség előtt az erdélyi Kutyfalván (Cuci) levő Degenfeld-kastélyt, ahol szombaton egész napos családi rendezvényt tartanak – írta kedden a Krónika című erdélyi napilap.
A brit történésznek az első világháború előtti magyar kisebbségpolitikát és általában a hazánkat pellengérre állító cikkei, könyvei a magyar kormányzat elkeseredett tiltakozását váltották ki.
Valahányszor a térség felszabadult, ahhoz mindig a nemzet adta a kereteket – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője Londonban.
Már a kelták is kedvelték a mediterrán életstílust: szívesen ittak bort és sört kerámiából készült görög ivócsészékből – állapították meg kutatók.
Andrzej Duda lengyel elnök szerdán a nemrég megalapított Virtus et Fraternitas kitüntetést adta át Varsóban 14, különböző országbeli személyiségnek – köztük post mortem a magyar Utassy Loránd ezredesnek -, akik lengyelek életét mentették meg, gyakran sajá
Különleges gesztenyefát ültettek Anne Frank 90. születésnapja alkalmából az ENSZ New York-i székháza elé: a csemete attól a vadgesztenyefától származik, melyre Anne Frank amszterdami rejtekhelyük ablakából rálátott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Új térképes adatbázis és egységes menetrendi keresőt és útvonaltervezőt jelentett be a MÁV-csoport.
A Tisza Párt elnöke igazából egy fogott ember.
Szívszaggató részletek a kalocsai halálos balesetről.
A 2014-es világbajnokságot sikeresen rendezte meg az ország, a labdarúgást imádják ott.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
There is a risk that the number of illegal migrants on the Balkan route will significantly increase, said Gyorgy Bakondi, the Hungarian prime minister’s chief advisor on homeland security.
A békedíjjelölés nemcsak gesztus, hanem stratégiai üzenet is Washington felé.
A Voks 2025 kitöltőinek számából az látszik, a jobboldal mozgósítási ereje kifejezetten erős, a virtuális online térrel ellentétben nem a Tisza van többségben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.