Kiemelt jelentőségű nemzeti konzultáció zajlik ismét
A nemzeti konzultáció kiváló eszköz arra, hogy a kormány kikérje az emberek véleményét fontos, nehéz döntések meghozatalát igénylő kérdésekben.
A nemzeti konzultáció kiváló eszköz arra, hogy a kormány kikérje az emberek véleményét fontos, nehéz döntések meghozatalát igénylő kérdésekben.

A kormány embertelenségére építené kampányát a Párbeszéd, miközben hónapokig a keleti vakcinák ellen hergeltek.

A hazai baloldal mellett nemzetközi lapok és a brüsszeli bürokraták is támadásba lendültek.

Tóth Erik szerint Varju László jelölése is mutatja, hogy a koalíció pártjai Gyurcsánynak engedelmeskednek.

Egyik baloldali párt sem rendelkezik egységes és komplexitásában a mostani családtámogatási rendszert megközelítő tervezettel.

Nehezen komolyan vehető, irreális elemektől hemzsegő választási programot állított össze a Momentum Mozgalom – vélik a lapunk által megkérdezett elemzők.

Az elemző szerint durva, személyeskedő, az álhíreknek teret engedő baloldali kampány várható.

Hiába szerezte meg Karácsony Gergely a főpolgármesteri címet, Gyurcsánynak mégis sikerült kulcspozíciókba ültetni embereit.

Elemzőket kértünk arra, értékeljék a kormányfő szavait, kiemelve beszédének legfontosabb üzeneteit.

Nem kedvező előjel a magyar családoknak, hogy a hazai baloldal gyakran a nemzetközi példákból építkezve politizál, márpedig Nyugat-Európában nem a családtámogatás, hanem az illegális bevándorlás a demográfiai kihívásokra adott leggyakoribb válasz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Nem zárható ki, hogy egy elektromos hősugrzó okozhatta a tüzet.

Meglepő kijelentést tett az egyik fideszes politikus.

A köztársasági elnök Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök meghívására munkalátogatásra megy.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Pillanatok alatt felmérjük, ki domináns és ki alárendelt.

Az idényt gyengén kezdő németnek már ugyanannyi gól plusz gólpassza van, mint a Liverpool magyarjának.

According to PM Orban, the ministerial meetings in Brussels have turned into military councils.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.