Tóth Gabi után már Tóth Verának is nekiugrott a baloldal
A Tóth névre pikkelnek a libsik.
A Tóth névre pikkelnek a libsik.

Tóth Gabi és párja, Papp Máté Bence is a kigyulladt visegrádi Hotel Silvanus vendégei voltak – derült ki Tóth Gabi közösségi oldalán közzétett bejegyzéséből.

Nem vállal közösséget azokkal, akik évek óta a lejáratásán dolgoznak – mondta a híresség.

Örökre el akarják tüntetni.

Borítékolható, hogy a sztárséf szavai kiverik majd a biztosítékét a fölöttébb pc, haladó gondolkodású liberálisoknál.

Az év vége közeledtével csokorba gyűjtöttük önöknek, hogy melyik volt az a tíz sztori, esemény, ami a leginkább felkeltette az érdeklődésüket.

Újabb rémisztő agymenés az internet vicsorgó démonától.

Az énekesnő gondolatait is megismerhettük az Azahriah-jelenség kapcsán.

„A katolikus egyház értékei úgy viszonyulnak a modern világhoz, mintha teljes gázzal haladnánk a forgalommal szemben az autópályán.”

Tóth Vera megvédte a testvérét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter román földnek nevezte Erdélyt, összetűzésbe került a helyi vezetőkkel, egy politikusa pedig az asszimilációt sürgette.

Még a baloldali elemzők is elismerik, hogy a politikai teljesítményt nézve a Fidesz nyerte meg az őszt. A tél beköszöntével valóban átrendeződni látszik a politikai térkép? Gyengült-e a Tisza Párt és Magyar Péter a kiszivárgott adótervezet miatt? Hová lett a lendület?

Most mindenki hozzájuthat a miniszterelnök által aláírt pulóverhez.

Tragédia történt a rácsok mögött.

Svédországban több mint egy évtizede okoznak súlyos problémákat a bandaháborúkhoz köthető lövöldözések és robbantások.

Találatot és tüzet rögzítettek a létesítmény területén – áll a közleményben.

Míg az Egyesült Államok stratégiai alkualapnak tekintené az összeget, Berlin és Brüsszel szerint Európa nem engedheti át a döntést az amerikaiaknak.

Élő adásban öntötte ki a szívét Késely Ajna, aki szerint az ő hátát nem védi pajzsként az olimpiai arany.

Szerelem, humor és önismeret a 70-es évek New Yorkjában.

Hetvenhét éves korában elhunyt Takács Ferenc irodalomtörténész, író, akinek halálhírét családja közlése alapján Szeifert Natália író osztotta meg a nyilvánossággal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.