Felborult egy utasszállító hajó, több ember eltűnt
A hajó még ötven kilométerre sem járt a parttól, amikor felborult.
A hajó még ötven kilométerre sem járt a parttól, amikor felborult.

Az esethez mentőhelikopter is érkezett.

A baleset eddig ismeretlen okból következett be Kolumbiában, Bogotától 180 kilométerre keletre.

Hiába tiltják táblák sok helyen a fürdőzést, a nagy melegben ennek ellenére bemerészkednek a vízbe.

Egyelőre nem világos, hogy baleset történt-e.

A szendvicseket áruló cég viccelődése hatalmas botrányt okozott a közösségi médiában.

Az áldozatok valószínűleg illegális bányászok voltak a szomszédos Lesothóból.

A Svédországban történt tragédia áldozatai a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület (MSE) és a Wizzair légitársaság pilótái voltak.

A motorversenyző Szvoboda Bence halála nem került annyira fókuszba, mint a hegymászóé.

Ezt Suhajda Szilárd kommunikációs csapatának tagja, Pintér László mondta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A sportsikerek és sportgyőzelmek révén tartósan a győztesek közé emeljük a nemzetet, üzente a tárcavezető.

A kormánypártok fővárosi frakcióvezetője szerint az elmúlt 15 évben már bizonyított a Fidesz-KDNP.

Hápog is, totyog is, ez bizony egy fura pecsenyekacsa.

A háborúellenes gyűlésről posztolt a miniszterelnök.

Nőtt az áldozatok száma.

Precíziós légicsapás semmisítette meg az épületet.

Sem pénzzel, sem fegyverrel nem szabad támogatni Ukrajnát, amelynek európai uniós tagságával sem lehet egyetérteni – közölte Tomio Okamura.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Fucsovics Márton legyőzte argentin ellenfelét az Australian Openen, bejutott a legjobb 64 közé.

Ha a boltokban kevesebb autó fogy, mint várták, akkor a kereskedőknek rengeteg kocsi marad a nyakukon. Emiatt kénytelenek nagy engedményeket adni.

Jan Oblak után a szlovén liga legdrágábban eladott labdarúgója lehet az FTC-be tartó csatár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.