Rendkívüli videóüzenetet adott ki a rendőrség Szabó Zsolt alezredes halála miatt + videó
Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője szólalt meg az ügyben.
Gál Kristóf, a rendőrség szóvivője szólalt meg az ügyben.

Márki-Zay Péter irodavezetőjével volt viszonya.

A rendőrök helikoptert is bevetettek az üldözésben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Szabó Zsolt alezredes, Hódmezővásárhely rendőrkapitánya, a baloldal vezérei azonnal a kormányt okolják.

A fürdőszobában talált férfin már nem lehetett segíteni.

A testvérek együtt éltek, és állítólag már jó ideje komoly feszültség volt köztük.

Megszólaltak a szemtanúk.

Borzasztó részletek kerültek napvilágra.

Egy férfit és élettársát találták meg.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője arra figyelmeztet, hogy a politikai vitáink ellenére vannak határok, amelyeket nem léphetünk át.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Sok európai városban a biztonsági költségek miatt elmaradnak az ünnepi rendezvények.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Szorul a hurok az ukrán államfő körül.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.

Leegyszerűsíthetjük a Magyarország–Írország világbajnoki selejtezőt: Troy Parrott egymaga kivégezte a magyar válogatottat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.