Tragédia Tiszaújvárosban: életét vesztette egy ember egy lakástűzben
A fürdőszobában talált férfin már nem lehetett segíteni.
A fürdőszobában talált férfin már nem lehetett segíteni.

A testvérek együtt éltek, és állítólag már jó ideje komoly feszültség volt köztük.

Megszólaltak a szemtanúk.

Borzasztó részletek kerültek napvilágra.

Egy férfit és élettársát találták meg.

A XXI. Század Intézet vezető elemzője arra figyelmeztet, hogy a politikai vitáink ellenére vannak határok, amelyeket nem léphetünk át.

A 22 hónapos kislány keresésében több mentőcsapat is részt vett.

A drogfogyasztás a legleszakadtabb, zárt szegregátumokban jelenik meg – mutatott rá a Drogkutató Intézet szakembere.

A balesetben 15 ember meghalt.

A rendőrök folyamatosan járőröznek a környéken, nehogy baj történjen.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tisztább lesz a fejünk, csökken tőle a stressz is.

Folytatódik a digitális polgári körök országjárása, a rendezvény online és a Hír TV-n is élőben követhető lesz, a Magyar Nemzet pedig élő szöveges, videós cikkben tudósít róla.

Vona Gábor szerint a Tisza Párt elnöke alkalmatlan az ország vezetésére.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Egy friss jelentés az amerikai civil fegyverpiac méretét és alakulását vizsgálta meg.

Ellen kell állni a háborús örvénynek.

Volodimir Zelneszkij a hírek szerint türelmetlen.

A háborús helyzet miatt elszigetelt bajnokságban a magyar válogatott játékos egyre inkább megmutatja oroszlánkörmeit.

Veretlen szériája folytatására készül ma délután a Premier League címvédője.

A grönlandi válság és a liberális világrend agóniája.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.