Nem sokan tudják, hogyan dolgozunk. A lapszerkesztő mellett jobbról ül a fotószerkesztő. Az összes fényképet megmutatja, mert ez egy közös munka. A vörös hajú Nagy Balázs mindig jó volt ebben. Odaszólt, oldalba bökött. Jobbra vagy balra néz a szereplő? Szeretnéd, ha közel lenne, vagy távolabbról lássuk? Érezte, mit kell leadni, milyen fotókat kér a lap. Erre nincs iskola. Ez emberi dolog.
Nagy Balázs, aki a minap egyik pillanatról a másikra hagyott itt minket válaszok nélkül, nemcsak fotós volt, hanem ember is, amolyan közeli srác, akivel mindig jó volt csacsogni. Bicikli, futás, miegymás. No meg a Szentegyház, bencés diák a piaristával beszélget. A győri bencés srác, aki időnként visszavonult imádkozni. Mert ő is értette, miről szól ez az egész. Neki néhány perc arról szólt, hogy van lehetősége beszélgetni a Jóistennel. Az egyetlen, aki értette, miért érdemes kicsit visszavonulni, minden kollégától távol, nem mert nem szeretjük őket, hanem mert odafenn is van valaki.
Fiatalabb volt, mint én, egy évvel, jókat nevettünk azon, milyen kicsi. Bulvárt is fotózott, ez szakmailag nagyon nehéz, bármennyire is lenézi az átlagember. Aztán kiment futni, elment a lányáért, mesélt az életéről. Mindenkinek rögös az útja. Senkinek sincs kiaszfaltozva simára, neki se volt. Balázs jobbkézről, a vörös, aki hamar nemzetes lett úgy, hogy nem tudja mindenki ezt átérezni. Ő, aki az egész bulvárt végigfotózta, pontosan tudta, miről is szól ez a réges-régi lap. Aztán sok lett a Nemzet meg a többi munka, s úgy döntött, jobb a békesség, a család és az a munka, amelyből megél. Fájt, de teljesen elfogadható volt.
Egy alkalommal hazavittem autóval, mert éppen arra jártam. Az Andrássy úton, teljesen üresen, az éjszaka közepén átsuhantunk egy piros lámpán. „Hopp, ez piros volt” – mondta, majd hozzátette, hála Istennek nem jött senki.
De a piros lámpát mégis kitette neki a Jóisten.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!