Donald Trump száz nap alatt véget akar vetni a háborúnak
Keith Kellogg kiemelte, hogy az idő sürget.
Keith Kellogg kiemelte, hogy az idő sürget.
Keith Kellogg szerint a világnak újra a maximális nyomás politikájához kell fordulnia Iránnal szemben.
Az Egyesült Államokban kéthetes programsorozattal készülnek az új elnök hivatalba lépésére, amelynek befejező és egyben csúcspontja a január 20-i beiktatási ceremónia. Donald Trump beiktatását az a titkosszolgálat felügyeli, amely többször csődöt mondott a védelmében.
Az ukrán háború kérdéséről is beszélt.
Donald Trump első elnöki ciklusa óta jó viszonyt ápol egymással az újraválasztott amerikai elnök és Orbán Viktor.
A két legnagyobb világhatalom vezetői találkozniuk kell legalább egyszer – jelentette ki Vlagyimir Dzsabarov.
A miniszterelnök azt mondta, nem akarnak sem amerikaiak, sem dánok lenni, grönlandiak akarnak lenni.
Aprócska gesztusok alapján látszik, hogy igenis van kiút az ukrajnai háborúból.
Erre Moszkva is lépéseket fog tenni.
A bíró közölte, hogy döntése mind a 34 vádpontot lefedi.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Donald Tusk már az előző magyar országgyűlési választások előtt aktívan kampányolt a hazai balliberális oldal mellett.
Az eseményen jelen volt Steve Witkoff, az amerikai elnök különmegbízottja is.
Az Egyesült Államok elnöke üzenetét minden NATO-tagállamnak és a világnak címezte.
The proposal earmarks billions to be spent on illegal migration, pseudo-NGOs serving foreign interests, leftist-liberal media, woke propaganda, and on financing the war.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
Az új kínai vállalatok stratégiájának fókuszában a szoftver és MI áll.
Szemrevaló Filmfesztivál október 9-19. között.
Megható jelenetet is hozott az atlétikai vb első versenynapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.