Olaszországban kötelezővé tennék a genderideológia oktatását
Még az is bűncselekmény lehet, ha valaki a hagyományos családmodell mellett érvel.
Még az is bűncselekmény lehet, ha valaki a hagyományos családmodell mellett érvel.
A bérek kifizetéséért és az új kollektív szerződésért tüntettek a Dunaferr szakszervezetei.
Továbbra is egyetemfoglalósdit játszanak a diákok, szerintük az őszi szünet is sérti jogaikat.
Szél és Hadházy szerint fel kell lépni „a minden csatornán hazugságot árasztó propaganda, a lejáratás és a gyűlöletkeltés ellen”.
Miközben Orbánra lövöldöztem, a fulladásom máris enyhülni kezdett, de igazán sokat a pszichológus segített.
Bangkoki tüntetők eddig példátlan nyíltsággal fejezték ki elégedetlenségüket a monarchia iránt, de még nincs végük a demokráciát követelő demonstrációknak.
Hiába a tüntetések, úgy tűnik, Szooronbaj Dzseenbekovnak sikerült megszilárdítania a hatalmát.
A miniszterelnök távozásával együtt a kormány mandátuma is megszűnik.
Nyissátok ki a szemeteket végre!
Újabb véres hétvégén van túl az amerikai nagyváros: legalább öt halottja és további 32 sérültje van a lövöldözéseknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Élményfoglalkozásokon ismerkedhetnek meg a fiatalok a „hős” hivatásokkal.
Női kardcsapatunk ugyancsak Japánnal csapott össze, és megszerezte a bronzérmet.
Iránból három hónap alatt közel kétmillió, Pakisztánból több mint 180 ezer afgánt toloncoltak ki – a tálib vezetés szerint ez sérti a nemzetközi normákat és az iszlám értékeket.
They set their sights on the utility bill cuts, rained fire on PM Viktor Orban, and then Kinga Kollar delivered Tisza's "Oszod speech".
A digitális polgári kör Nők a bántalmazás ellen közösségében hangot adnak a kimondhatatlannak, teret azoknak, akiket elhallgattattak.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
Petr Pavel cseh államfő a Hradzsinban Jan Lipavsky cseh külügyminiszterrel folytatott eszmecserét.
HETI AGYRÉMEK – Lázadni jó és kell is, különösen bizonyos életkorban, de talán jobban körül kellene nézni a piacon, hogy mi ellen.
They set their sights on the utility bill cuts, rained fire on PM Viktor Orban, and then Kinga Kollar delivered Tisza's "Oszod speech".
A digitális polgári kör Nők a bántalmazás ellen közösségében hangot adnak a kimondhatatlannak, teret azoknak, akiket elhallgattattak.
Nem sikerült megmenteni a hegyomlásban eltűnt világklasszis életét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.