Érdekes, hogy amikor ötszázezren felvonultunk a békemeneten, akkor „a few thousand”, azaz néhány ezer volt a nevünk. Most azonban, hogy ötszázan balhéznak és rendetlenkednek Budapesten, már összellenzéki óriásdemonstrációt festenek a hírügynökségek és a nyugati lapok. Miközben a rideg valóság az, hogy ha kapok egy hetet a készülődésre, a baráti köröm segítségével biztosan összetrombitálok legalább ötezer főt, tulajdonképpen bármilyen célból. Hiszen ötezer vagy akár tízezer követőt bármikor, még nyár közepén is igazán könnyű felmutatni. Egyetlen kivételt ismerek ebben az országban, amire tényleg nincs fogyasztási igény: a baloldali politikát.
Nem pusztán szégyenletes, de valósággal öngyilkos küldetés, amikor a hazai ellenzék rendre utcáról kíván hódítani. Az elmúlt tizenkét évben annyira kevés emberrel vonultak harcba, hogy már az induláskor csatát vesztettek. Legutóbb a választásokra készülve mutatkozott meg a két oldal közötti minőségi és mennyiségi különbség. Míg a békemeneten órákig vonult a sok százezres tömeg, egyidejűleg ők is megtisztelték jelenlétükkel kedvenc politikusaikat. Ahol aztán valószínűleg mindannyian személyesen köszöntek egymásnak és mindannyian kezet is fogtak, ami nem csekélység, de lássuk be, ugyanaz a néhány száz érdeklődő egy idő után már személyesen is kötődik egymáshoz.
Érdemes azt is végiggondolni, hogy ez az ötszáz ember milyen indítékkal érkezett a gyűlésre. Hányan katáznak közülük? Tudják-e pontosan a változások részleteit? Biztos-e, hogy pénzt veszítenek a közeljövőben? És ami a legfontosabb: amikor a katázás megjelent, nem hajszálpontosan ugyanezek az emberek szidták őrjöngve a törvényalkotót?
Dehogynem. Ők azok, igen. Mind az ötszázan.
Minket, az ötszázon kívüli sok millió embert igazából három apróság gondolkodtat el. Az első, hogy mikor értik meg, már nem elég himbilimbivel rohamozni, talán dolgozni is kellene a majdani sikerért. A másik, hogy vajon képesek-e szűk körű hisztijüket törvényes keretek közé szorítani, muszáj-e megsérteni más polgárok mozgási szabadságát? Végezetül pedig vessük fel azt is pironkodva, hogy az utca és a parlament egyaránt a miénk, már a negyedik ciklusban vagyunk kétharmadban! Talán éppen a megszerzett tapasztalatok miatt tartunk ott, hogy bár fogy a gáz Európában, nálunk nem lesznek megszorítások, nyugodtan dolgozhatunk a munkahelyen, biztonságban lehetünk otthon, talpon marad az egész nemzet.
Értem én, hogy ezerszer jobb pucéron megcsókolni a középcsatárt és óbégatni a világsajtónak, de higgyék el, jól kormányozni a hazánkat is elsőrangú produkció.
Borítókép: Teknős Miklós
