Fejlesztik az aktív kikapcsolódás helyszíneit
Az aktív turizmus feltételeinek javítását célzó kormányintézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években számos új és felújított közjóléti létesítményt adtak át.
Az aktív turizmus feltételeinek javítását célzó kormányintézkedéseknek köszönhetően az elmúlt években számos új és felújított közjóléti létesítményt adtak át.

A hatóság Gondolja végig higgadtan! című, rendszeres ismertető sorozatának célja, hogy a vásárlók felismerjék és elkerüljék a megtévesztő kereskedelmi gyakorlatokat.
A kampányt két hete kezdeményezte az Italia Nostra, arra hivatkozva, hogy az olasz kormány nem képes megvédeni a lagúnák városát a tömegturizmus és a környezetszennyezés hatásaitól.
Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország páratlan természeti és kulturális kincsekkel rendelkezik, ezeket a lehetőségeket ki kell használni.
A Téry Ödön nemzeti turistaház-fejlesztési programban 2018-ban 6 turista szálláshely kapott 996 millió forint támogatást, míg 2019-ben 20 turista szálláshely újulhat meg.
A balatoni fürdőhelyekre kutyát nem szabad bevinni, kivéve, ha az önkormányzat – amint Fonyódon vagy Földváron – engedélyezi a kutyabarát fürdőhely megnyitását.

Nagy sajtóvisszhangot kapott az a múlt héten történt eset, amikor a Tunis Air repülőgépének meghibásodása miatt többórás késéssel indult útnak a Budapest felé tartó tunéziai járat.

Magyarország 26. európai országként aláírta a kulturális örökség digitalizálását előmozdító együttműködési nyilatkozatot, valamint nyolcadik országként csatlakozott a kvantum-kommunikációs infrastruktúra fejlesztésének és bevezetésének előmozdítását szolg
Csak elektromos taxik közlekedhetnének ősztől Dubrovnikban, mert a város nem tudja és nem is akarja kezelni a helyzetet, amit a rengeteg taxi okoz a közlekedésben – mondta Mato Frankovic, Dubrovnik polgármestere.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Mindenki meneküljön a Tisza-reformoktól, szégyen és gyalázat a nyugdíjak megadóztatása – fakadt ki a miniszter.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Több régióból is jelentős károkról érkeztek jelentések.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.

A magyar miniszterelnök a migráció veszélyeire hívta fel a figyelmet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.