Szerencsésnek és stabilnak mondható Magyarországon a turizmus összetétele, mivel a vendégforgalom körülbelül felét a külföldről érkezők, felét pedig a hazai turisták adják. Dinamikusan nő a belföldi turizmus, amelynek növekedése mutatja, hogy a magyar gazdaság jól teljesít: az embereknek több pénzük van – vélekedik a Magyar Turisztikai Ügynökség annak kapcsán, hogy a Széchenyi-pihenőkártya az idén minden korábbit meghaladó mértékben járul hozzá a belföldi turizmus bővüléséhez.
Ebben az évben példátlanul magas a felhasználás, az adókedvezményeknek köszönhetően július végéig tavalyhoz képest duplaannyi, 145 milliárd forint feltöltés érkezett a Szép-kártyákra, míg 2018-ban 72 milliárd forint volt ez az összeg. A hazai szállodákban realizált Szép-kártya-forgalom az első hét hónapban 13 192 millió forint volt, ami a tavalyinál 28,2 százalékkal volt nagyobb.

Fotó: Havran Zoltán
– Az első fél év tapasztalatai alapján az OTP Szép-kártya 2019-ben is elengedhetetlen kelléke a családok kikapcsolódásának, amit a kártyabirtokosok számának, valamint a munkáltatói feltöltések és költések összegének markáns növekedése is alátámaszt. Ezeket az összegeket az OTP kártyabirtokosai jelenleg több mint 35 ezer elfogadóhelyen használhatják fel – közölte lapunkkal a pihenőkártyák legnagyobb kibocsátója, amely a jövő héten teszi közzé az első fél éves kártyaforgalmi adatokat.
Az MKB Bank megkeresésünkre ismertette, hogy augusztus végén a Szép-kártya felhasználása szempontjából az év legjelentősebb időszaka lezárult, amikor az MKB pihenőkártyáira érkező munkáltatói juttatások összege és a kártyahasználat is jelentősen nőtt.
– A nyári szezon végéig a bankkal Szép-szerződést kötő több mint 200 ezer ügyfél kártyájára a tavalyi év azonos időszakához képest 74 százalékkal több munkáltatói juttatás érkezett, amelynek összege megközelíti a húszmilliárd forintot – közölte a pénzintézet, hozzátéve, hogy a kártyákkal bonyolított tranzakciók száma erre az évre már elérte a négymilliót, a költések összege pedig a nyolcadik hónap végéig közel 15 milliárd forintot tett ki.