Lassan gyógyulnak a sebek Gyöngyöspatán
Egy-egy felfújt negatív hír, rosszindulatú sajtómegjelenés hosszú évek munkáját teheti tönkre, pedig sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a város fejlődő pályán maradjon.
Egy-egy felfújt negatív hír, rosszindulatú sajtómegjelenés hosszú évek munkáját teheti tönkre, pedig sokan és sokat dolgoznak azért, hogy a város fejlődő pályán maradjon.

Nem támogatják a turizmus szereplői a fapados repülők kitelepítését a fővárosból, mert úgy látják, taktikailag elhibázott lépés lenne a rekordforgalmat bonyolító stratégiai iparág jövője szempontjából.

Március 5. és 10. között sem az olasz, sem a külföldi látogatóknak nem kell fizetniük a belépésért az olaszországi állami múzeumokba, amelyek ezt követően is további kedvezményeket kínálnak az olasz kulturális tárca által meghirdetett „ingyenes múzeumok”
A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet Balatonfüreden.

A balatoni kerékpáros szolgáltatások fejlesztésére nyert 1,2 milliárd forintos projekt megvalósításáról írt alá együttműködési megállapodást 13 szakmai szervezet pénteken Balatonfüreden.
Az idei nemzetközi utazási expó tegnap nyitotta meg kapuit a fővárosban, a nagyközönséget ezúttal harminc ország háromszáz kiállítója várja gazdag turisztikai kínálattal.

Megnyílt az Utazás 2019 kiállítás csütörtökön a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban, ahol vasárnapig 30 ország 300 kiállítója várja a látogatókat turisztikai kínálatával.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Vlagyimir Putyin meglátogatta az Egyesített Csapatcsoportosítás egyik vezetési pontját.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

A szövetségen belül komoly viták zajlanak arról, meddig lehet elmenni.

Az első félidőben döcögött a magyar válogatott játéka, de végül bedarálta a svájciakat a vb csoportmeccsén.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.