Dinamikusan nőtt a konferenciaturizmus tavaly
Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.
Magyarországon 2018-ban összesen 4816 konferenciát rendeztek, ami 13 százalékkal több az előző évinél – derül ki a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) kongresszusi irodájának 2018-as jelentéséből.

Drasztikus büntetéseket tervez a műemlékek rongálói ellen a római önkormányzat: jelentősen növelni akarják a pénzbírságot, és feketelistára is kerülhetnek, azaz nem térhetnek vissza Rómába azok, akik kárt tesznek az örök város idegenforgalmi látványossága
Több mint 638 ezer vendégéjszakát regisztráltak tavaly Zalakaroson,15 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, a város a belföldi vendégek körében egyben a legnépszerűbb település is lett a Balaton régióban – tájékoztatta a Zalakarosi Turisztikai Nonpr
A lakosság jövedelmi viszonyainak jelentős javulására utal, hogy az utazásra, pihenésre és rekreációra, illetve vendéglátóhelyen történő fogyasztásra sokkal többet költhettek az előző esztendőben.

A kelet-közép-európai régióban az összteljesítmény szempontjából továbbra is Ausztria vezeti a listát, ahol 75,8 százalékos volt az átlagos szobafoglaltság éves szinten.

Eger turizmusa tavaly ismét rekordévet zárt: a vendégéjszakák száma közel 5,5 százalékkal bővült az előző évhez képest – közölte a Habis László a város polgármestere pénteken.
Ahhoz, hogy Közép-Európa vezető turisztikai térsége legyünk 2030-ra, bőven van még feladatunk — jelentette ki a Magyar Nemzetnek a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója Guller Zoltán.

A turizmus növekedése akkor tud folytatódni, ha Magyarország biztonságos ország marad — jelentette ki a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A vendégek száma 650 ezerrel, a vendégéjszakák száma pedig egymillióval emelkedett tavaly 2017-hez képest, és csaknem elérte a 31 milliót.

A városlátogatás, a wellness és a vízparti nyaralás továbbra is a három legnépszerűbb program, mindháromra 60 százalék körüli arányban voksoltak a válaszadók.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Még eredetiségi igazolást is kiállítottak a különlegességekről.

A férfit garázdasággal gyanúsítják az V. kerületi rendőrök.

77 évesen kórházban hunyt el.

A Szentmihályi út és a Kerepesi út kereszteződésében dolgoznak a tűzoltók.

Béketerv, háborús készültség és hibrid fenyegetések egyetlen nap alatt.

Vlagyimir Putyin meglátogatta az Egyesített Csapatcsoportosítás egyik vezetési pontját.

A tárcavezető a georgiai kormánnyal való együttműködést méltatta, és élesen bírálta a „nemzetközi liberális médiát”.

Az első félidőben döcögött a magyar válogatott játéka, de végül bedarálta a svájciakat a vb csoportmeccsén.

A finnek elleni hazai bravúr után újabb értékes győzelmet szerzett Gasper Okorn csapata.

A magyar női kézilabda-válogatott többször is négygólos hátrányba került a csoportelsőségről döntő meccsen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.